2024. augusztus 1., csütörtök

Önkéntes toborzás, díszülés, kiállítás

Adán hetvenéves jubileumára készült a Vöröskereszt helyi szervezete

A Vöröskereszt adai szervezete februárban ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját, aminek alkalmából önkénteseket toboroznak, továbbá február 28-án ünnepséget szerveznek a színházteremben, valamint tematikus kiállítást rendeznek a szervezet székházában. A Vöröskereszt adai szervezetének titkára, Krizsán Vilmos elmondta, hogy már tavaly megkezdték az előkészületeket, hiszen a június 20-ai választási közgyűlésen már hetven szervezetnek és egyénnek adtak elismeréseket.

– A jubileum alkalmából három dolgot mindenképpen szeretnénk megvalósítani. Ezek közül az egyik az önkéntesek toborzása. Felhívást tettünk közzé Hetven év, hetven önkéntes elnevezéssel. Eddig tizennyolcan jelentkeztek. A felhívást külön a fiatalok számára szeretnénk újra meghirdetni a második félév elején az adai középiskolában. Miután meglesz az összes jelentkező, akkor összehívjuk az önkénteseket, akiknek szeretnénk képzést tartani. Ezen megismernék a Vöröskereszt szervezetét, tevékenységét, történetét és mindazokat a programokat, amelyekben részt tudnak venni. Hiszen az a célunk, hogy új önkénteseket kapcsoljunk be a szervezet munkájába, és örülünk neki, hogy legalább ennyi személy jelentkezett. Amellett is, hogy mi folyamatosan próbáljuk bekapcsolni az embereket a különböző aktivitásokba – mondta.

– A másik teendő a központi ünnepség megszervezése, amit február 28-ára tervezünk 16 órai kezdettel. Az ünnepségen bemutatnánk és méltatnánk a Vöröskereszt hetvenéves tevékenységét. A helyszínen elsősegélynyújtó-bemutatót is tervezünk, illetve művelődési műsorral zárulna az egész délutános barátkozás.

Ezzel párhuzamosan futna egy kiállítás megszervezése. Ezen a Vöröskereszt tevékenységét mutatnánk be, és mindazokat a relikviákat, amelyeket az elmúlt hetven év alatt összegyűjtöttünk, és jellemzik a munkánkat. A kiállítást a Vöröskereszt épületében szándékozzuk megrendezni. Azt tervezzük, hogy a központi ünnepség napja előtt, február 27-én nyitnánk meg a kiállítást, amit március 7-éig tartanánk nyitva. Azzal, hogy március 2-a és 6-a között külön megszerveznénk, hogy az iskolából osztályonként ellátogassanak a gyerekek a Vöröskeresztbe. Így a kiállított tárgyakon és a bemutatkozó előadáson keresztül ők is megismernék a Vöröskereszt munkáját. Ahogyan eddig, ezután is szeretnénk, ha már kisiskolás koruktól bekapcsolódnának a különböző aktivitásokba – nyilatkozta a titkár, aki hozzátette, hogy az ünneplés kicsit elhúzódik, mivel méltóképpen szeretnék megünnepelni a jeles évfordulót, ugyanakkor pénzügyileg rosszul állnak. Megjegyezte, hogy a központi ünnepségre szeretnék, hogyha egy kis segítséggel is, de tudnának nyomtatni szórólapokat, vöröskeresztes zászlócskákat és egyéb népszerűsítő anyagot. Ebben számítanak a vajdasági Vöröskereszt és az adai önkormányzat, esetleg a helyi közösség segítségére, de bármely más támogató adományára is.