2024. augusztus 1., csütörtök

Évadzáró és Szent Iván-napi tűzugrás

A népművészettel és hagyományápolással foglalkozó adai Aranykapu Művelődési Egyesület június 24-én, holnap 19 órától tartja Szent Iván-napi, tűzugrással egybekötött évadzáró műsorát Adán a lóversenypályán. A rendezvényen a helybeli Boldizsár Kornél vezetésével bemutatkoznak a lovas íjászok, valamint fellép a padéi Kis Búbójás néptánccsoport, illetve az Aranykapu ME tagjai. A műsor után kerül sor a már hagyományos Szent Iván-napi tűzugrásra, valamint a táncházra, amelyen a Fokos zenekar muzsikál.