2024. július 30., kedd

Épül a szennyvízcsatorna, a nagy út és a vízgyár

Ada községben több helyszínen zökkenőmentesen haladnak a nagyberuházások

Adán, Moholon és Törökfaluban néhány helyszínen a terv szerint haladnak a folyamatban lévő kisebb-nagyobb infrastrukturális beruházások. Bilicki Zoltán adai polgármester elmondta, hogy a helyhatósági kampánytól és választástól, valamint az ezt követő egyeztetésektől és a koalíció kialakításától függetlenül is zökkenőmentesen haladnak a fejlesztések.

– Napjainkban is zajlik a Moholi nagy út 6 kilométeres szakaszának kiépítése, ahol a munkálatok zökkenőmentesen és a terv szerint haladnak. Ezenkívül épül a szennyvízcsatorna-hálózat Adán, és készítjük elő a moholi szennyvíztisztító telep bővítéséhez a dokumentációt, amelyhez a források szintén rendelkezésre állnak. Az adai szennyvízcsatorna-hálózat és a szennyvíztisztító telep bővítésének befejeztével megkezdődik Moholon is a szennyhálózatot kiépítése – magyarázta Bilicki Zoltán. – A kivitelező fővállalkozó, illetve alvállalkozók az elmúlt két hónapban körülbelül 8-9 kilométernyi szennyvízcsatorna-szakaszt építettek ki Adán. A településen a leszerződött és hiányzó szennyvízhálózat hossza 36-37 kilométer, amiből egyelőre 8-9 kilométernyi szakasz készült el. Ezzel Adán nagyjából a hiányzó csatornahálózat egynegyede épült ki az elmúlt két hónapban. Bízok benne, hogy jövő tavaszra Ada településen elkészül a szennyvízcsatorna-hálózat, majd következik a műszaki átvétel, és utána tudjuk működésbe helyezni a rendszert. Ezzel kapcsolatosan a polgároknak tudniuk kell, hogy a helyi önkormányzat készíti elő az ide vonatkozó képviselő-testületi határozat módosítását. Ugyanis rövidesen szeretnénk intenzívebbé tenni a rácsatlakozások kiépítését a hálózatra, emiatt bizonyos módosításokat igényel a határozat – fogalmazott a polgármester, és hozzátette, hogy ezen a két beruházáson kívül épül a vízgyár Ada és Mohol között.

– A beruházás leszerződött határideje 2025 februárjának vége, de úgy néz ki, hogy a vízgyár előbb, már az idei év végére elkészül. Továbbá épül egy kosárlabdapálya Adán a rekreációs parkban, valamint felújítás alatt áll Törökfaluban egy ingatlan, amelyet a helyi nyugdíjasok és más civil szervezetek igényei alapján renoválunk, illetve Völgyparton tatarozzák az általános iskola épületét. Egyelőre ezek a legjelentősebb beruházások Ada községben, emellett próbálunk pénzt szerezni a vízvezeték-hálózat cseréjére. Valószínűleg az idén sikerül is elkezdenünk egy beruházást, ami a moholi vízvezeték-hálózat egyes részének cseréjét jelentené. Kaptunk forrásokat a moholi rekreációs központban található sportpályák és játszótér felújítására. A beruházásban egyelőre még nem kezdtünk bele, mert próbáljuk a legköltséghatékonyabb megoldást megtalálni, ami bizonyos időt igényel – nyilatkozta az adai polgármester. 

Nyitókép: Adán két hónap alatt 8-9 kilométernyi szennyvízcsatorna készült el (Csincsik Zsolt felvétele)