2024. július 29., hétfő

Ünnepelnek a csókaiak

Július 22. és 27. között gazdag és változatos művelődési és szórakoztató rendezvények közül válogathatnak a Csóka község napját ünneplő polgárok. A rendezvénysorozat július 22-én, kedden Horvát Ervin csókai festő képzőművészeti kiállításának a megnyitójával kezdődik, amelyet 18 órakor tartanak a Művelődési Ház előcsarnokában. Ugyanitt július 24-én, csütörtökön 18 órától Kónya Sándor helybéli versénekes legújabb, Nézzünk égre! című könyvét mutatják be.

A város napjának tiszteletére rendezett ünnepi műsort pénteken 11 órától tartják, 16 órától a Tisza menti tamburazenekarok nemzetközi találkozóján kapcsolódhatnak ki a muzsikakedvelők. A rendezvényen 13 zenekar lép majd föl a Művelődési Ház nyári színpadán; a 20 órakor kezdődő gálakoncerten pedig a zombori Mesečina tamburazenekart láthatják, illetve hallgathatják meg az érdeklődők.

Szombaton 15 órától bográcsfesztivált rendeznek a település napjának a tiszteletére, amelyet koncertek tesznek majd színesebbé. Július 27-én, vasárnap Álom, álom, édes álom címmel operett- és nótaesttel zárul a többnapos ünnepi sokadalom.