2024. július 29., hétfő

Folytatódik a vízvezeték-felújítás

Több mint két kilométer vezetéket cserélnek ki Csókán
A szerződés aláírása után folytatódik a vízvezeték felújítása Csókán (Gergely Árpád felvétele)

A szerződés aláírása után folytatódik a vízvezeték felújítása Csókán (Gergely Árpád felvétele)

Tegnap délben a csókai községházán Balázs Ferenc polgármester és Vesna Markotić, a horgosi vízművek igazgatója aláírta a szerződést Csóka vízvezeték-hálózata rekonstrukciójának folytatásáról. Az építkezést felügyelő szerv kiválasztása után már a jövő héten megkezdődnek a munkálatok a harmadik fázisban, azaz folytatják az utcai ivóvízvezetékek cseréjét. A harmadik fázis felöleli a Boris Kidrič, az Elesett harcosok és a Testvériség-egység utcákat. Ebben a három utcában 2346 méter fővezeték cseréjét végzik el. Az előzetes számítások szerint a beruházás értéke 17,3 millió dinár, ekkora összegre írták ki a közbeszerzési pályázatot, amelyre két cég jelentkezett. A horgosi Tisza Menti Vízművek ezúttal is a legkedvezőbb ajánlattal rukkolt elő, így ez a vállalat nyerte el a munkát, amelynek a befejezésére 80 nap áll a rendelkezésére. Amennyiben nem lesznek nagyobb fennakadások, hosszan tartó esőzések, még a tél beállta előtt befejezik a földmunkákat.

A költségek nagyobb részét a tartományi mezőgazdasági titkárság állja, 9,3 millió dinár összegben, a fennmaradó részt, mintegy 8 millió dinárt a községi költségvetésből teremti elő az önkormányzat. Meg kell említeni a csókai helyi közösséget is, amely az elmúlt években különböző források, a helyi járulék eszközeinek stb. felhasználásával elkészítette a vízvezeték-hálózat felújításának a szakmai terveit.

A munkálatok kivitelezője a korábbi két fázis kiépítéséhez hasonlóan a Csókai Kommunális Közvállalatot alkalmazza alvállalkozóként. A vezetékcsere keretében a fogyasztók új vízórát is kapnak, ezeknek a beszerelését és a háztartások rákapcsolását a fővezetékre a kommunális vállalat dolgozói végzik el. Helyreállítják a csővezeték lefektetése alkalmával felbontásra kerülő kapubejárókat és járdaszakaszokat is.