2024. december 22., vasárnap

Se pocok, se róka ne tudjon belemenni!

A hagyományos kukoricatörés hangulatát idézték fel Feketetón

A néhány száz lelket számláló Feketetón minden évben nagy eseménynek számít a kukoricatörő verseny, hiszen sok résztvevőt vonz az egyébként csendes környékre. Idén tizenhét csapat jött el a rendezvényre, amely igazából nem is a megmérettetésről szólt, sokkal inkább a közös munkáról és a jó hangulatról. 

A résztvevők a reggeli órákban érkeztek, s miután a helyi művelődési egyesületben elfogyasztották a munkavégzéshez szükséges zsíros kenyeret, a határ felé vették az irányt. A legtöbben ezt most autóval tették, hiszen a Nikolin Zdravko gazda által rendelkezésre bocsátott kukoricás legalább két kilométerre van a falutól. A muzsikaszó már a főútról hallatszott.
 

Balázs Andrea felvétele

Balázs Andrea felvétele

Balázs Andrea felvétele

Balázs Andrea felvétele

– Minden évben itt vagyunk a kukoricamóván. Nálunk, Felsőhegyen jövő hétvégén lesz. Itt és a szervezésben is igyekszünk mindent szépen megcsinálni, mert minden szeretetünk benne van ebben a programban – magyarázta Fényszárusi Márta, a felsőhegyi Kiss Csapat tagja. Hasonlóan állandó résztvevők a Gyulai Gazdakör képviselői is, akik a hajnal hatórai indulást sem bánták annak érdekében, hogy eljöjjenek Feketetóra.

A dolgozó csapatok között nézelődve egyszer csak felfigyeltünk egy fontos intelemre a szárkúpokkal kapcsolatban: „Úgy kell csinálni, hogy abba se a pocok, se a róka ne tudjon belemenni!” Valószínűleg ennek megfelelően dolgozhatott a zentai vadászok csapata, hiszen az ő munkájuk bizonyult a legeredményesebbnek, így el is vihették az első díjat. Csapatukat a zentagunarasi Mag Hagyományőrző Egyesület, valamint a Padé helyi közösség Sunce nevű csapata követte a képzeletbeli dobogón.

A rendezvény főszervezője most is a Feketetó Művelődési Egyesület volt, amelynek az elnöke, Neranđžić Gabriella arról számolt be, hogy talán most, tizenharmadik alkalommal volt a legnehezebb a szervezés. Arra panaszkodott, hogy az anyagi akadályok ezen a téren is megmutatkoztak, de szerencsére tető alá tudták hozni a rendezvényt. Külső szemmel egyébként semmi sem látszódott az általa említett nehézségekből, a szervezés alapos volt, a földről visszatérő csapatok pedig végül jóízűen elfogyaszthatták a megérdemelt bablevest.
 

Balázs Andrea felvétele

Balázs Andrea felvétele

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Balázs Andrea felvétele