2024. december 22., vasárnap

Év vége Bácsfeketehegyen

Hajvert Ákos elnyerte a Magyar Kultúra Lovagja címet

Kishegyes községben nincs olyan központi rendezvény, ahol nagyobb tömegek búcsúztatnák az óévet. A házibulik és a vendéglőkben szervezett újévvárások voltak a jellemzőek ez alkalommal is. A Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület évzáró műsora valahol mégis betöltötte egy központi rendezvény szerepét. 

Hajvert Lódi Andrea, az egyesület elnöke elmondta, hogy nem akartak karácsonyi műsort szervezni, mert mindenki túlterhelt abban az időszakban, ehelyett inkább egy laza évzáróval készültek. A műsor kicsit más volt, mint a megszokott, mert volt benne rock & roll, néptánc és -dal, versmondás és rövid jelenetek.

Hajvert Ákos

Hajvert Ákos

Összesen 98 gyermek lépett fel, valamint a tamburazenekar és a Soma színtársulat. A program során egy nagyszerű hírt is bejelentettek: Hajvert Ákos, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke elnyerte a Magyar Kultúra Lovagja címet. Az elismerést januárban fogja átvenni Budapesten.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Vidámság színpadon