2024. december 22., vasárnap

Otthontalan évet zárt a művelődés

A kishegyesi művelődési egyesület életét nagyban befolyásolta a színházterem felújítása

A Petőfi Sándor Művelődési Egyesületnek számos rendezvénye van év közben, és szakcsoportjaiban is rendszeres munka folyik. A kishegyesi színházterem és a mellette lévő szövetkezeti otthon felújítása azonban erre nagy hatással volt. Ettől függetlenül sikerült minden műsorukat megtartani – számolt be lapunknak Linka B. Gabriella, a művelődési egyesület elnöke.

– A 2022-es évre rányomta a bélyegét, hogy a színháztermet és a körülötte lévő létesítményeket nem tudtuk használni. A próbákkal beszorultunk a tűzoltóotthonba és a helyi közösség galériájába. Emiatt nehézkesebben mentek a próbafolyamatok, de megoldottuk. Műsoraink közül kiemelném a falunapit, amit az iskolában kellett megszerveznünk, ami miatt több anyagi ráfordítást és munkát igényelt. A nehézségek ellenére a műsorainkat, programjainkat megtartottuk, gondolok itt többek között a koszorúzásokra és könyvbemutatókra. Ez utóbbiból elég sok volt tavaly, és a galériában tartottuk meg őket. Csoportjaink részt vettek különböző megmérettetéseken, fesztiválokon, és nagyon szép eredményeket értek el – számolt be az elnök, majd arról is szólt, hogy sikerült megszervezniük második nyári táborukat is, aminek hagyományőrzés és kézművesség volt a témája. A táborban a művelődési egyesületben tevékenykedő gyerekek vehettek részt, teljesen ingyenesen. Igen tartalmas egy hét volt, és a tábort az idén is szeretnék folytatni.

Az ősz során a művelődési egyesület megtartotta a hegyesi LITERAtúra című irodalmi rendezvényt.

– Az Őszi forgatag című népzenei műsorunkat harmadik alkalommal tartottuk meg, és ki kellett vinnünk a bácsfeketehegyi színházterembe, mert színházigényes műsor. Ennek ellenére nagy volt a látogatottsága a kishegyesiek és a bácsfeketehegyiek részéről is. Utána volt fotókiállításunk, könyvbemutatónk, és sikerült vásárolnunk egy új villanyzongorát. Ennek is rendeztünk egy avatóműsort. Az adventi időszakban volt egy kis színpadi játékunk, majd bemutattuk a karácsonyi műsorunkat, ezúttal is a templomban. A betervezett műsoraink mellett adódtak más alkalmak is, például menet közben jelentek meg új könyvek, amelyeknek bemutatót szerveztünk. Ami a kulturális életet illeti, mindig ott vagyunk, akár akkor is, ha másoknak kell segíteni a szervezésben – fogalmazott az elnök, majd arról is szólt, hogy az év során folyamatos támogatást kaptak Kishegyes község önkormányzatától, valamint a kishegyesi helyi közösségtől. Pályázati úton támogatást szereztek a tartományi oktatási titkárságtól és a tartományi kulturális titkárságtól, a Magyar Nemzeti Tanácstól, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től és a Csoóri Sándor Alaptól.

A művelődési egyesület egyik legjelentősebb rendezvénye az Anna-napok. Tavaly ezt is egy alternatív helyszínen kellett megrendezni – számolt be Patyerek Csaba, a művelődési egyesület koordinátora.

– Mivel nem tudtuk a színházteremben tartani, ezért a tűzoltóotthon melletti portán felállítottunk egy nyári színpadot. Így a péntek esti, szombati és vasárnapi rendezvények is ott zajlottak. A néptáncosok, népzenészek, rockzenészek és a fúvósok ott léptek fel, és a tűzoltók is ott szervezték a hagyományőrző tűzoltó-találkozót. Az előző évekhez hasonlóan ezt az Anna-napi rendezvényt is sikerült színvonalasan és tartalmasan megszervezni. Külön megemlíteném a Mátyás király aranyszőrű báránya című előadást, amit 2021-ben készítettünk el a Cserefendi táncegyüttessel. Ebbe sok munkát és energiát fektettünk, ezért tavaly más településeken is bemutattuk – számolt be Patyerek, majd arról is szólt, hogy a művelődési egyesület szakcsoportjai a tűzoltóotthon nagytermében próbáltak. A falu civil szervezetei is ezt a termet használják, így nagyon okosan kellett beosztani a próbákat – mondta a koordinátor, majd azzal folytatta, hogy ennek ellenére rendszeres és folyamatos volt a munka. Viszont már nagyon várják, hogy elkészüljön a felújított színházterem és az új próbaterem, s birtokba vehessék – fogalmazott Patyerek.

Falunapi program az iskola tornatermében (Lakatos János felvétele)

Falunapi program az iskola tornatermében (Lakatos János felvétele)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az Anna-napi programok nagy része nyári színpadon zajlott (Lakatos János felvétele)