2024. július 31., szerda

Kopjafát avattak

A kishegyesi önkéntes tűzoltó testület fennállásnak 150. évfordulóját ünnepli

Hétvégén tartották meg az Anna-napok rendezvénysorozatot, amely programjához a helyi Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testülete is évről évre hozzájárul saját rendezvényeivel. Az idén sem volt ez másképpen, megtartották a IV. Összetartozás hagyományőrző tűzoltóversenyt és a Kárpát-medencei Magyar Tűzoltó Testületek Találkozóját. Az eseményre több országból érkeztek részt vevő csapatok, és mozdonyfecskendő kategóriában küzdöttek meg egymással. Díszülést is tartott a testület, valamint kopjafát szenteltek, de ezzel még nem ért véget a tűzoltó-rendezvények sora, az önkéntes tűzoltó testület tagjai részt vettek az Endukas Lovasklub által szervezett lovas felvonulásban, amely után hagyományőrző tűzoltó-bemutatót tartottak.

A hagyományőrző tűzoltó-bemutató (Lakatos János felvétele)

A hagyományőrző tűzoltó-bemutató (Lakatos János felvétele)

A hagyományőrző tűzoltóversenynek egyaránt voltak hazai és külföldi résztvevői – számolt be lapunknak dr. Kurin Ákos, a Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület elnöke.

– A a gyerekek kezdték versenyt, tűzoltó-bemutatót tartottak. Ezt követően megkezdtük a hagyományőrző tűzoltóversenyt. Míg a felnőttek ezen vettek részt, addig a kis tűzoltók és a vendég gyerekek számára egy játszóházat tartottunk. A versenyre Erdélyből, Magyarországról és Horvátországból érkeztek tűzoltók. Emellett a környezetünkből, Vajdaságból is érkeztek csapatok. A tűzoltóversenyen és találkozón 9 csapat vett részt: Erdélyből a lázárfalvi és székelykeresztúri tűzoltók jöttek el hozzánk, Horvátországból pedig Karancsról és Petlovácról. A szűkebb környezetünkből Bácskossuthfalváról és Gunarasról érkeztek csapatok. A csapatoknak egy versenyszámban kellett összemérniük a tudásukat: mozdonyfecskendő kategóriában. A mozdonyfecskendőt a szokáshoz híven össze kellett szerelni, majd ugyanúgy, mint annak idején, el kellett oltani a tüzet. Annyi nehezítés azért volt, hogy mielőtt összeszerelték volna a mozdonyfecskendőt, előtte a tűzoltóknak akadálypályán kellett végigmenniük. A tűzoltó-találkozó vasárnap délelőtt az Anna-napi lovas felvonulással ért véget. A tűzoltó testület tagjai is felvonultak az újonnan elkészült tűzoltószekéren, amelyet két éven át újítottunk fel. Az előző évben elkészült maga fecskendő és a pumpa, az idén pedig négy kerékre került, vagyis elkészült a szekér. Így részt vettünk a lovas felvonuláson, majd a Vasút utcában lévő kopjafánál hagyományőrző tűzoltó-bemutatót tartottunk. Ezzel a tűzoltószekérrel és fecskendővel autentikusan eloltottunk egy tüzet – számolt be Kurin Ákos, majd arról is szólt, hogy külön esemény is volt, amely ahhoz kötődik, hogy a kishegyesi tűzoltó testület az idén ünnepli fennállásnak 150. évfordulóját.

– Díszülést tartottunk, amelyen elismeréseket, kitüntetéseket adtunk át. Emellett Matisa Angélától kaptunk egy rég elfeledett tablót, amelynek a létezéséről nem volt tudomásunk. Ez egy 1938-as tabló a tűzoltókról, amelynek megtalálásáért köszönetet szeretnék mondani a Kishegyesi Digitális Archívum munkatársainak. A díszülés előtt kopjafát avattunk fel a tűzoltóotthon udvarán, amelyet Erdélyből, a székelykeresztúri tűzoltóktól kaptunk ajándékba. Ez a kopjafa a barátságunkat jelképezi, amelyet a 150 éves jubileumunkra készítettek. A tetején egy x alakú faragvány jelzi a hősöket, alatta a tűzoltókat jelző motívum van, valamint 15 fodor található rajta, amely a mi tűzoltó egyesületünk 150 éves fennállását jelképezi. A kopjafát Orosz Attila bácsfeketehegyi lelkész és ft. Bartus Ervin kishegyesi plébános áldották meg – mondta el a tűzoltó testület elnöke, majd hozzáfűzte, hogy a jubileum jegyében lesznek további rendezvények is. Már készítik a tűzoltó testület 2024-es évi tablóját, amelyet a közeljövőben adnak át, egy tablókiállítás keretében.

Nyitókép: A kopjafa megszentelése a tűzoltóotthon udvarán (Maronka Károly Ö. T. T.)