2024. szeptember 10., kedd

Hagyomány és vidámság

Szüreti napokat tartottak Bácsfeketehegyen – Nemzetközi jellege volt a hagyományos főzőversenynek

A bácsfeketehegyi szüreti napokat a hétvégén 52. alkalommal tartották meg, ez alkalommal is változatos és gazdag program várta a vendégeket. Szombaton egész nap zajlottak az események, vasárnap pedig ünnepi misét és teremfocikupát tartottak. A rendezvénynek jelentős hagyománya van – számolt be lapunknak Bojtos Béla, a bácsfeketehegyi helyi közösség tanácsának elnöke.

– Az idei az 52. szüreti napok, szinte ez már történelem, de emellett most volt a 22. Szőlész- és borásztalálkozó és a 13. Kun hagyományőrző találkozó. A főzőversenyen nagyon jó volt a hangulat, a néptáncosok több helyszínen is csodálatos műsort adtak elő. Szokásosan a piactéren kezdtek, utána a Lódi-pincészetben, a kerekes kútnál, a Koncz családi birtokon és végül a nyári színpadon léptek fel. Öröm látni őket és azt, hogy vannak olyan fiatalok, akik még akarnak valamit csinálni – fogalmazott a tanácselnök.

A főzőmesterek az idén is birkahúspörkölt-készítésben mérték össze tudásukat, és Fekete Andortól, az eseményt szervező Bácsfeketehegyi Gazdakör elnökétől megtudtuk, igazi nemzetközi mezőny indult a megmérettetésen.

– Ebben az évben kicsit átgondoltuk a szüreti napokat, hiszen nagy hagyománya van a birkapörköltfőző versenynek, illetve a szürettel is egybefonódott birkapörkölt-fogyasztásnak, hiszen ez ünnepi ételként volt a terítéken a munkálatok során és az azt követő ünnepségen. Az idén Kárpát-medencei szintre emeltük a főzőversenyt, hiszen nemcsak helyi, vajdasági csapatokat hívtunk meg, hanem Partiumból, Erdélyből, Felvidékről, a Drávaszögből, a Muravidékről és Magyarországról is érkeztek vendégcsapatok. Ezek úgymond baráti egyesületek, amelyekkel az elmúlt években nagyon jó kapcsolatot építettünk ki. Ezáltal új színt hoztunk a rendezvénybe – számolt be Fekete Andor, majd azt is elmondta, hogy a gazdakör kilenc vendégcsapatot hívott meg, valamint 22 hazai főzőcsapat vett részt az eseményen.

Az idei szüreti napok programját gazdagította a Bácsfeketehegy Értéktár Bizottság hungarikum programjának egy állomása is. A Szállási szemmel elnevezésű program keretében birkából készült termékeket mutattak be – tudtuk meg Hajvert Lódi Andreától, a bizottság elnökétől.

Nemezelés a Szállási szemmel hungarikum program keretében (Lakatos János felvétele)

Nemezelés a Szállási szemmel hungarikum program keretében (Lakatos János felvétele)

– Korábban már kimostuk a gyapjút, s elvittük a kártolóhoz. A szüreti napokon az előkészített gyapjúból fonalat fontunk rokka segítségével. Szombati Mari néni közreműködésével zoknit kötöttünk a megfont fonálból, illetve nemezeltünk is. Ez volt a női programrész, délután pedig a gyerekeknek tartottunk játszóházat, ezt nemezéléssel kötöttük össze – számolt be az elnök, majd hozzáfűzte, ők szervezték a kézműves-kirakodóvásárt is. Ezen a környékbeli kézművesek birkabőrből és gyapjúból készült termékeket kínáltak fel eladásra.

A szüreti napok programjai között voltak érdekességek is, például a jurtaállítás, az íjászbemutató és a méltán népszerű ingyenes lángos.

Nyitókép: A főzőverseny Kárpát-medencei szintet ért el (Lakatos János felvétele)