2024. december 22., vasárnap

Gyarapodás és fejlődés

A helyzet ellenére erős évet zárt a bácsfeketehegyi művelődési egyesület

A 2021-es esztendő még a járványhelyzet miatti korlátozások jegyében kezdődött, s ez jócskán rányomta bélyegét a művelődési egyesületek munkájára. A Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület azonban behozta az év eleji lemaradást, és számos programot szervezett tavaly. Hajvert Lódi Andrea, a művelődési egyesület elnöke arról számolt be, hogy hagyományos programjaik mellett újdonságokat is szerveztek.

– Ahhoz képest, hogy milyen nehezen indultak be az események, hiszen januártól áprilisig szinte semmilyen mozgástér nem volt, az év derekától már egész aktív művelődési életet lehetett élni. Így szinte számra pontosan annyi rendezvényt tartottunk, mint a korábbi években. Összesen 65 programot valósítottunk meg az év során. A hagyományos évadzáró, meggynapi, szüreti műsorokat megtartottuk, és voltak újító jellegű programjaink is. Az egyik a hungarikumpályázatunkhoz kapcsolódik, amelyet a magyar mezőgazdasági minisztérium támogat. A feketehegyi háziasszony könyve nevet viseli a programunk, amely néprajzi gyűjtést és gasztrokulturális visszatanítást foglal magában. Ez a program idén is folytatódik, akárcsak a Kapaszkodó programunk. Ezt azért találtuk ki, hogy a járványhelyzetben is tudjunk valamilyen kapaszkodót kínálni azoknak, akik szeretnének közösségben lenni. Ennek keretében voltak kézművességgel, újrahasznosítással, festészettel, filmekkel stb. foglalkozó összejövetelek, kisebb létszámú csoportoknak – mondta el az elnök, majd hozzáfűzte, hogy nem túl tömeges programokban gondolkodtak tavaly.
Az egyesület tevékenységeit bővülés jellemezte, mind résztvevők, mind előadók szempontjából. A nagykunsági alkotótáborban például huszonnégy oktató volt, különböző településekről – emelte ki Hajvert Lódi, majd azzal folytatta, hogy gyarapodás jellemezte a szakcsoportjaikat is.

Hajvert Lódi Andrea (Lakatos János felvétele)

Hajvert Lódi Andrea (Lakatos János felvétele)

– A népiének-csoportunk most már két korosztályban dolgozik, akárcsak a versmondók és a gyermekszínjátszók. A mesemondó csoportunk tavaly egy gyerekkel indult, most viszont már hárman vannak. Ide tartozik az is, hogy az önkormányzat támogatásával sikerült kihelyezett tagozatot nyitni a Topolyai Zeneiskolának. Ennek a megszervezése is itt történik nálunk, a kultúrotthon épületében. Tavaly huszonegy gyerek járt zeneiskolába, idén már harmincegy, ami azt bizonyítja, hogy érdemes volt ezen dolgozni – számolt be az elnök.
Tavaly sok találkozó, verseny elmaradt a helyzet miatt, vagy az online térbe helyeződött. Ettől függetlenül a népiének-csoportnak sikerült szép eredményeket elérnie egy vetélkedőn, a Soma színtársulat díjakkal tért haza a szajáni amatőr színjátszó találkozóról, a legkiemelkedőbb eredményeket pedig a versmondók szakosztálya érte el. Ők öt versenyen vettek részt, és mindenhol a lehető legjobb eredményt érték el.
Ilyen nagyságrendű tevékenységhez, mint amit a bácsfeketehegyi művelődési egyesület folytat, elengedhetetlen a biztos anyagi háttér. Az egyesület elnöke elmondta, hogy tavaly rengeteget pályáztak, és a legtöbb támogatást Magyarország kormányától kapták. Nélkülük nem tudták volna megszervezni nagyszámú rendezvényüket és foglalkozásaikat. Anyagi támogatást kaptak a Csoóri Sándor Alaptól, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től, Magyarország Agrárminisztériumától, a Magyar Nemzeti Tanácstól, a tartományi oktatási titkárságtól, a tartományi művelődési titkárságtól, Kishegyes község önkormányzatától és a bácsfeketehegyi helyi közösségtől.
Az egyesület tervei kapcsán megtudtuk, hogy az idén is szeretnék folytatni a Kapaszkodó programot, és megszólítani a kisebb csoportokat. Folytatódni fog az Ízőrző hétvégék programsorozat is, és ezzel kapcsolatban egy könyvet is kiadnak. A szokásos programok és rendezvények mellett az idén nagyobb hangsúlyt fognak helyezni a fiatalok ösztönzésére. Az elnök meglátása szerint nehéz megtalálni azt a közösségi tevékenységet, amibe a fiatalokat is be lehet vonni, épp ezért erre fognak nagyobb hangsúly fektetni.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás