2024. december 22., vasárnap

Megérkeztek a konténerek Kanizsára

Néhány napon belül a menekültek rendelkezésére állnak
Három napon belül összeáll a konténer

Három napon belül összeáll a konténer

Szerdán dél körül érkeztek meg Magyarkanizsára az első konténerek, amelyek a menekültek higiéniai szükségleteit hivatottak ellátni. A nyári kánikulában ezzel is igyekeznek megakadályozni a fertőzések kialakulását és elterjedését, valamint a város vezetősége így szeretné tehermentesíteni a köztereket, parkokat, ahol az utóbbi időben az eddigieknél sokkal több menekült tartózkodik, és soha nem látott mennyiségű az utánuk felhalmozódó hulladék.

Lackó Róbert, az önkormányzat menekültügyi képviselője elmondta:

– Négy konténer érkezett, amelyeket három napon belül fognak összeállítani, a méreteit tekintve összességében 12 × 4,8 méteres lesz, öt tusolót, öt illemhelyet, nyolc mosdót tartalmaz, valamint két helyiségben tizenkét ágyat helyezünk el. Ez főként a nyilvántartás idejére behozott nők, kisgyermekes anyák számára épül, de úgy tervezzük, hogy ivóvizet is osztunk, így majd rendőri felügyelet mellett természetesen az utcáról is betérhetnek igénybe venni a konténer nyújtotta szolgáltatásokat.

– Azt a harminc–hatvan embert is, akit naponta visszaküldenek Magyarországról, szintén itt helyezik majd el – mondta Lackó Róbert, aki hozzátette, ez még csak az első fázis, tervben van, hogy a rendőrségi járművek tárolására szolgáló garázsokat is felszabadítják, a jelenleg üresen álló bírósági épületnek egy részét pedig máris átvette a forgalmi rendőrség. A további lépéseket illetően megtudtuk, hogy az elsődleges tervek között szerepel a menekültek városon kívül való elhelyezése. A településeken, Horgoson és Martonoson egyelőre nem tervezik konténerek felállítását, a menekültügyi felelős szerint ott nincs ekkora probléma, mint Magyarkanizsán.

PÁNIK AZ IVÓVÍZ MIATT

Aki hetek óta nem járt Kanizsán, azt igencsak meglepheti a szeme elé táruló látvány, alig lehet ráismerni az egykori csend városára. A központban, a városháza előtti parkban mintegy száz menekült tanyázik fényes nappal, sötétedéskor pedig még többen. A padokon és a fák ágain ruhák, a menekültek ruhadarabokon vagy épp a füvön fekve várják, hogy lemenjen a nap, és útra kelhessenek. A főutcán lévő boltnál angolul van kiírva, hogy eurót nem, csak dinárt fogadnak el, fölötte ugyanez arab betűkkel is. Eddig a menekültek okozta incidensekről nem igazán lehetett hallani, vagy ha mégis, az többnyire inkább az ő sérelmükre elkövetett rablásból eredt. Tegnap azonban kisebb pánik tört ki az ivóvíz miatt. A Vöröskereszt aktivistái is a helyszínre érkeztek, hogy ivóvizet osszanak a város központjában táborozó menekülteknek, akik először megrohamozták őket, majd veszekedés tört ki, s végül rendőrt kellett hívni, hogy rendet tegyen.

EGYRE TÖBBEN JÖNNEK

A menekültek száma folyamatosan növekszik, mint azt Lackó Róberttől megtudtuk, ezért is várnak a köztársaságtól az eddiginél jóval komolyabb fellépést.

– Az ígéretek szerint csütörtökön érkezik egy héttonnás szállítmány, amely ivóvizet és fertőtlenítőszert tartalmaz, de anyagi segítséget is várunk. A nagykikindai rendőrkapitányság valamelyest növelte az itteni rendőrök számát, de még mindig emberhiánnyal küzdünk. A Komunalac Kommunális Közvállalat az idei évre tervezett költségvetése már szeptemberre kimerül, a közterek tisztításába már az önkéntes tűzoltóink is besegítenek, sőt a közmunkaprogramnak köszönhetően a jövő hónaptól még húsz embert tudunk alkalmazni, akik szintén a közterek tisztítását végzik majd.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás