2024. október 6., vasárnap

Tábor nyelvi és nemzeti határok nélkül

Az itthoniak mellett boszniai és magyarországi diákok a Bontakozás táborban

A horgosi Október 10. Általános Iskola Bontakozás tábora idén tizenegyedszer nyitotta meg kapuit a helyi általános iskola, valamint a boszniai és magyarországi testvériskolák kiemelkedő diákjai előtt. A gradačaci, mindszenti és röszkei tanulók mellett most kispiaci és magyarkanizsai diákok is részt vesznek az ötnapos táborban, melynek helyszíne ezúttal is a népi kultúra jegyeit viselő Túrú-tanya. A tábor multikulturális jellege, nemzeti és nyelvi sokszínűsége miatt egyedülálló, s a gyerekek évről évre bizonyítják, hogy egy ilyen kis társadalom képes jól működni. Erről mesélt Lupityka Gáborné, a Mindszenti Általános Iskola Dózsa-telepi Tagintézmény diákönkormányzatának segítőtanára, aki először vesz részt a Bontakozás táborban:

– Ha a multikulturális társadalom létrejöttében hiszünk, akkor a jövő nemzedékeinek toleranciából nekünk, pedagógusoknak a feladatunk a példamutatás. A gyerekek még sokkal könnyebben leküzdik a nyelvi akadályokat, könnyebben teremtenek kapcsolatokat. Persze mindent megtesznek azért, hogy a nyelv ne okozzon akadályt, a foglalkozások kétnyelvűek, és mindig akad valaki, aki fordít, nekünk, tanároknak is. Érdekes, hogy még eszünkbe sem jutott egy közös, harmadik nyelvet keresnünk. A gyerekeket elnézve bizony láthatók a kulturális különbségek, jó tapasztalat volt első este az iskolabemutató, ott derült ki igazán, hogy nincs jobb vagy rosszabb iskola, csak más. Mások voltak a körülményeink, a történelmi hátterünk, és más a hozzáállásunk is. Ebben a legmeglepőbb különbség, hogy a szerb és a bosnyák gyerekek sokkal rugalmasabbak, könnyebben kezelik a problémákat, nyitottabbak, úgy tűnik, még vidámabbak is, többet énekelnek. A magyar gyerekek ennél zárkózottabbak, szemérmesebbek, de látni lehet, hogy jó hatással van rájuk ez a környezet, megfigyeltem, hogy beszélgetéseket kezdeményeznek, ebédnél inkább átültek a csapatuk tagjaihoz, és ezt nagyon jó látni. A szervezést és a helyszínt tekintve azt kell mondanom, hogy egy tábornak ilyennek kell lennie: térben is nyitott, mégis kellően szeparált.

A Bontakozás tábor valóban ügyel arra, hogy a nyelv ne okozzon akadályt, az ötvennégy táborozót idén is 12-13 tagú csapatokra osztották, s ügyeltek rá, hogy a mindegyik csapatban legyenek kétnyelvű gyerekek is. Továbbá olyan feladatokat állítottak össze, ahol fontos az együttműködés, de nem igényel folyamatos verbális kommunikációt. A program összeállításában fontos szerepük van a drámapedagógiai játékoknak, a táncnak, a sportnak, a kézműves-foglalkozásoknak és a környezetvédelemnek is. A horgosi iskolaigazgató, Nikičić Goran, aki szintén a szervezők tagja, elmondta, hogy a táborozásnak jutalomjellege van a diákok számára, ugyanis egyik feltételük, hogy jeles bizonyítvány kell hozzá. Ez egyben motiváció is a tanulásra, hiszen a gyerekek szeretnek itt lenni, a tábor utolsó napján évről évre sírva búcsúznak egymástól.

A tábor szombatig tart, az elmúlt napokban horgászverseny és palicsi kirándulás, ma pedig fergeteges záróest várja a gyerekeket.