Feleannyi alma, mint tavaly

A horgosiak egykoron a gyümölcstermesztésről is híresek voltak, mára azonban egyre többen döntenek a mellett, hogy felszámolják a gazdaságot, vagy más növényt telepítenek a megszokottak helyett. Az almát vajon mi váltja fel? Mert a változásnak, úgy tűnik, ideje van, erre a következtetésre jutok a Serfőző Jenő gyümölcstermelővel való beszélgetésünk után. Serfőzőéket szűk és tágabb környezetünkben mindenki ismeri, ahogy a gazda mondja, ő már tizenöt éves kora óta a gyümölcsészetnek szenteli az életét. A hetvenöt éves termelő előrebocsátotta, hogy túl sok jót nem mondhat az idei évről. Nem baj, mondom neki, csak az igazat, hisz az a lényeg. A felesége, Erika épp a magyarkanizsai piacon árulta az almát, így Jenő mesélte el, hogy milyen az idei termés, bár gyakran emlegette a feleségét, hisz évtizedek óta vállvetve dolgoznak. Ahogy a termelő mondta, voltak az ideinél sokkal jobb évek is, például a házukat annak idején sok évtizede kétévnyi termés árából sikerült megépíteni és kicsinosítani.

– Tizenöt éves lehettem, amikor szerelmes lettem a gyümölcstermelésbe. Amikor tanultam, és elfáradtam, kimentem, és megmetszettem néhány fát. Abban leltem az örömöt és a pihenést. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy úgy néztem, azok, akik gyümölcsészettel foglalkoznak, jobban haladnak az anyagiak terén, így ez sem volt elhanyagolható mozzanat számomra – mesélte Jenő, aki arra is kitért, hogy az elektrotechnikai főiskola elvégzése után munkába is állt, de mivel egyáltalán nem tetszett neki a politikai érdekek által diktált tempó, gyorsan abba is hagyta, és végre azzal foglalkozhatott, amit mindig is szeretett volna.

– Egyszer, amikor a Renault 4-esemmel almát vittem a piacra Adára, kicsit elgondolkodtam, hogy jól döntöttem-e vajon, meg tudunk-e majd ebből élni, mert aznap csak egyládányit tudtam eladni – mondta Jenő a kezdetekről, de aztán hozzátette, hogy a sok aggodalom után a körülmények is a javukra fordultak, és jöttek azért jobb évek is. Az is érdekelt, hogy hány almafájuk van, és mekkora területen gazdálkodnak, mire a házigazda megjegyezte, hogy rosszabb vagyok az adóhivatalnál, amin magamban jót mosolyogtam, de azért szépen lassan beavatott a jelenlegi termelés milyenségébe, és a mennyiségről, valamint a minőségről is szó esett. Sőt, egészen meglepő dolgokra is fény derült, hogy mi mindent termelnek Serfőzőék, és mi mindenen törik még a fejüket.

– Sajnos nem mondhatom, hogy folyamatosan visszatértek volna ezek a jövedelmező évek, ezért a feleségem azóta is azt mondja, hogy ő csak annak örül, hogy a gyerekeink nem ezzel foglalkoznak. Egyszer csak bejött az orosz piac, amihez nagyon nagy reményeket fűztünk. Én magam az orosz embert úgy képzeltem el, mint vodkás üveget szorongató illetőt, aki örül, ha almát lát. De nem úgy történt. Az orosz vásárló a végén már nagyobb kötekedésbe kezdett, mint ahogy azt a nyugati piacokon tették. A végén már azt mondtam, ezeknek nem termelni, hanem rajzolni kellene az almát – magyarázta Serfőző Jenő. – Ennek ellenére azért most is van almánk is, meg mivel fiatal vagyok, így a hetvenötödik életévemben – mondta viccesen –, ötletelünk másban is. Khakit is termesztünk, abból van 200 fánk. Ez egy japán alma-szilva, jól megtermett paradicsom méretű, van továbbá birsalmánk, bodzánk, naspolyánk is, de a gyerekeim azt mondják, hogy az olajbogyót is próbáljuk meg, mert Magyarországon már megkezdték az olajbogyószüretet. Felmerült még bennünk a gránátalma termelésének a lehetősége is – magyarázta Jenő, akitől megtudtam, hogy nem árt fordítani, kísérletezni. Úgy tűnik, hogy a változás szele az őstermelőket is elérte, és azon gondolkodnak, milyen irányba forduljanak, hogy talpon maradhassanak. Jenőék nem félnek a változásoktól, az is lehet, hogy évek múlva az olajbogyóról beszélgetünk majd. Most azonban még az alma áll a középpontban.

– Menekülni kell az almától, de hova? Először a bodza felé vetettük tekintetünket, ebből ötholdnyi van. Naspolyából is volt vagy 200 fa, de az idei kínálatukon nagyot redukál, hogy most sok fa kiszáradt, mert nem tudtuk locsolni. Az almából ötholdnyi van. A legtöbb idared, van benne arany delicious, a golden reinders fajta, jonagold princ, ami nem jól tűrte az aszályt, de a mucu nem károsodott, ahogy a pink lady sem pörzsölődött meg, és a fuji sem. A nagy meleg megviselte az almát, még a jégháló alatt termelteket is, habár az árnyékot tartott valamelyest, de még az sem eleget, és locsolás nélkül manapság már alig terem valami – magyarázta a termelő. – A korábbi évekhez képest ez az év sokkal kevesebbet, nagyjából feleannyit vagy még annyit sem hozott. Az pedig még a jövő zenéje, hogy fog viselkedni, hogy tudjuk majd raktározni. Lehet, hogy azok cselekedtek jól, akik húsz dinárért eladták pálinkába valónak. Nem tudhatjuk előre, hogy fogja átvészelni a tárolási időt az alma, amely forrt a napon. Mi viszonteladóknál és a piacon értékesítjük, de óvatosan is vásárolnak. A tájkunok adják csak el majd a kínai, az egyiptomi és az indiai piacra – mondta Jenő. – Próbálnak váltani az emberek, rákényszerülnek – vontuk le közösen a következtetést.

Akármennyire is keserű szájízűnek tűnik az almáról való beszélgetésünk, mégis mosolyogva távozunk a horgosi Serfőzőéktől, és nemcsak azért, mert látjuk a szép almákat a fákon, a birstől roskadozó ágakat, hanem tudjuk, hogy annyira talpraesettek, hogy még a jég hátán is megélnek, ha kell, épp olajbogyót termelve. Mi pedig mosolyogva távoztunk egy láda almával, amelynek az íze magában hordozza a jó bácskai termő zamatát, aminek párja nincs.