2024. december 22., vasárnap

Két tanfolyam is zajlik Magyarkanizsán

Felzárkózásra adnak alkalmat a Cnesában

A magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben ismét két tanfolyam zajlik a Ferha (Felnőttképzők Regionális Hálózata) jóvoltából, amit már természetesnek vesznek a környékbeliek, hisz szinte folyamatosan be lehet iratkozni valamilyen képzésre. Úgy a fiatalokat, mint a munkavállalókat, az időseket és a nyugdíjasokat be tudják vonni az itt zajló munkákba. Búzás Hedvig, a Cnesa szakmunkatársa számolt be a jelenleg is tartó tanfolyamokról.

– Októberben két pályázatot nyertünk, és két pályázat megvalósításába kezdett bele a Felnőttképzők Regionális Hálózata civil szervezet. Az egyik egy harmincórás képzés, amely a szépkorúak okostelefon-kezelői tanfolyamát foglalja magában. Ez Magyarkanizsa önkormányzatának támogatásával valósulhat meg. Tizenhárom résztvevőnk van, akik heti három órában tanulnak októbertől decemberig. Munkájukat nemcsak az előadó, Gazdag Csaba informatika- és műszaki tanár segíti, hanem fiatal mentorokat is bevontunk a munkába. Az előadó első körben az általános tudnivalókat oktatja, majd ezt követi a gyakorlati feladatok megoldása, amelyben hatalmas szerepük van a mentoroknak is, akik tettre készen és türelmesen segítenek, ahol kell. Nagyon hálásak vagyunk, hogy manapság még vannak olyan fiatalok, akik a saját szabadidejükben teljesen önkéntesen, ingyen és bérmentve eljönnek ide hozzánk azért, hogy segítsenek az idősebbeknek – mondta Hédi, aki arról is szót ejtett, hogy haladnak a tanulással a résztvevők.

– Jól veszik az idősek az akadályokat. Vannak közöttük teljesen kezdők, illetve olyanok is, akik már jártasabbak, de szeretnék fejleszteni a tudásukat, és biztonságosan akarják használni az okostelefon adta lehetőségeket – magyarázta Búzás Hedvig.

– Ezzel szinte párhuzamosan folyik a másik tanfolyam, amelyet a munkavállalók részére hoztunk létre, és szintén nagy volt iránta az érdeklődés. A hárommodulos, hatvanórás képzés a Word, az Excel és a prezentációkészítő, tehát a PowerPoint modult foglalja magában. Ezt irodai csomagnak szoktuk nevezni, és jól jön a munkakeresőknek, valamint azoknak is, akiknek még hiányos ez a fajta tudásuk, de már dolgoznak. Ezt saját tapasztalatomból tudom, ugyanis három éve dolgoztam napi szinten számítógépen, amikor elvégeztem a Cnesa akkori tanfolyamát, ahol egy strukturált tudást kaptam – mesélte Búzás Hedvig.

– Mivel mindkét tanfolyamot pályázat útján valósítjuk meg, a résztvevőknek teljesen díjmentes a részvétel, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából jöhetett létre a számítógépes tanfolyam, míg az okostelefon-kezelőit Magyarkanizsa önkormányzata támogatta – mondta az illetékes, akitől azt is megtudtuk, hogy jövőre is megéri figyelni a Cnesa felhívásait, ugyanis egy magyarországi együttműködés folytán valószínűleg újabb számítógép-kezelői tanfolyamot indítanak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás