Akár a cukortól, akár a fehér liszttől ódzkodik valaki, a magyarkanizsai Ézsiás házaspárnál találhat kedvére való süteményt és tortát. Egyesek az egészségesebb életmód jegyében, mások már a meglévő bajt orvosolva döntenek úgy, hogy nem esznek hizlaló édességeket, ám ezekből a sütikből a boltok polcain nem mindig lelhető fel finom, elérhető árú és a szemnek is tetszetős darab. A fiatal házaspár már három éve kínálja Magyarkanizsán a piacon, Zentán a vásárban és otthon is a szebbnél szebb és finomabbnál finomabb tortaszeleteket és aprósüteményeket.
A fiatalok azért is érdekesek, mert azok közé tartoznak, akik külföldi szerencsepróbálásuk után döntöttek úgy, hogy itthon keresik a boldogulást. A hosszabb kitérő után hazahúzott a szívük, és úgy határoztak, hogy Magyarkanizsa lesz az a hely, ahol a fészküket megrakják. Bár Vivien Magyarországon is tett egy kitérőt, hisz az a szülőhazája, de annyira magával ragadta a kanizsai csönd, hogy végérvényesen itt maradtak, és itt élik édes, de cukormentes mindennapjaikat.
A csütörtöki piacnapon már kora reggel kinn voltak Magyarkanizsán, és reggel nyolckor már szépen meg is fogyatkoztak a tortaszeletek. Míg beszélgettük, a család férfi tagjának, Rudolfnak kicsit magunkra is kellett hagynia minket, hisz a vevő az első. Az aznapi kínálatban szerepelt málnás-csokis mousse torta, áfonyás sajttorta, sárgabarackos-diós torta, természetesen mindegyik cukor- és lisztmentes. Küllemre nemcsak hogy nem lehet megmondani, hogy ezek nem tartalmaznak lisztet és cukrot, de még szebbek is némelyik cukrászdai tortánál. Ami házi, az házi! Szeretettel, gondos kezek által készített és megválogatott alapanyagból, ahogy Vivien is mesélte.
– Mindig együtt készítjük a sütiket, ez a fő foglalkozása most már mindkettőnknek. Heti két szabadnapot szoktunk magunknak beiktatni, a többin pedig teljes gőzzel dolgozunk. Természetesen a tempó a megrendelésektől is függ, de szerdától szombatig általában keményen dolgozunk. Van, hogy egy nap hat-nyolc tortát készítünk, az aprósütikből is legalább nyolcfélét gyártunk, de van olyan is, hogy ennél kevesebb, ezúttal például három tortával jöttünk a piacra – mesélte Vivien.
Az ünnepek után talán kicsit megcsappan a kereslet, de ezekből a tortákból kicsit jobb érzéssel lehet majszolni, hisz kevésbé hizlalóak, mint a cukros-lisztes társaik, ugyanakkor ezekből sem árt tartani a mértéket.
– Mostanában nagyon keresettek a gyümölcsös aprósüteményeink, majdnem minden héten keresik. Ezt megelőzően a csokis volt a nyerő, napjainkban azonban a világosabb krémes, gyümölcsös a keresett. Az alapanyagok java részét Magyarországról szerezzük be. Van, ami itt is megvehető, de még mindig nagyon kevés Szerbiában az a hozzávaló, ami ezekhez a tortákhoz kell – mondta Vivien, Rudolf pedig arról mesélt, hogy valóban sokan megismerték őket az elmúlt években, amióta ezzel foglalkoznak.
– Meglepődtünk, amikor Nagybecskerekről és Pancsováról is megkerestek bennünket, és rendeltek tőlünk. Szabadkáról, Topolyáról is átjönnek hozzánk, ami azért is meglepő, mert úgy tűnik, a környékben ismertebbek vagyunk, mint Magyarkanizsán, ahol már három éve árulunk a piacon – mesélték.
– Otthon kialakítottunk egy nagy műhelyt, amelyben mindketten elférünk, az igényeinkhez igazítottuk, és azt szerettük volna, hogy a másik helyiségünkben kávézószerűséget nyissunk, de mivel nem a központban van, attól tartunk, hogy nem lenne meg a kellő forgalom – emelte ki a házaspár.
– Jelenleg 270 dinár egy szelet torta, nehéz tartani a tempót az áremelkedésekkel, hisz az alapanyagok is folyamatosan drágulnak. Viszont minőségi alapanyagokat használunk, teljesen más ízeket, mint a többi árus, és nem mellesleg a mi sütijeinket és tortáinkat bátran fogyaszthatják az inzulinrezisztensek és a cukorbetegek is. Az a célunk, hogy ők is tudjanak nyugodtan enni a sütikből, mindenféle egészségügyi probléma nélkül.
Ézsiásék a Facebookon is megtalálhatóak, EVB Lifestyle – Édesen, cukormentesen néven, illetve a 064/431-6159-es telefonszámon is elérhetőek, vagy csütörtökön és szombaton a magyarkanizsai piacon, ugyanakkor péntek délutánonként Zentára is szállítanak.