2024. december 22., vasárnap

Az élő kapcsolatok kialakításáért

Vállalkozói fórum Magyarkanizsán

A Magyarkanizsa Község Önálló Vállalkozóinak Általános Egyesülete székhelyén kétnapos konferenciát rendeztek csütörtökön és pénteken, helyi és határon túli üzletemberek és előadók részvételével. A Délvidék összefog nevet viselő rendezvény a Magyarkanizsa Község Vállalkozóinak Általános Egyesülete és a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma együttműködésével olyan tapasztalatcserére, tudás- és kapcsolati háló bővítésére adott lehetőséget, melytől a résztvevők sokat remélnek. Raffai Mária magyarkanizsai koordinátor elmondta, hogy a nemzetközi találkozónak komoly gazdasági jelentősége van.

– A résztvevők a helyiek mellett Magyarországról, Szlovákiából, Szlovéniából, Romániából és Ukrajnából is bekapcsolódtak a találkozóba. Az együttműködés három éve indult, de a járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy az elméleti részt gyakorlati is kövesse, erre azonban nagy örömünkre most van lehetőség – mesélte a koordinátor, aki megosztotta velünk azt is, hogy a községben körülbelül annyi vállalkozó nyitott, ahányan bezártak, számuk a 380 és 400 közé tehető. A családi vállalkozások a pandémia ideje alatt is működőképesek maradtak, viszont most az üzemanyagárak keserítik meg a vállalkozók életét.

A találkozón konkrét üzleti megbeszélések zajlottak, ami az egyik cél is. Ezt a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fórumának elnöke, Czomba Csaba is megerősítette:

– A vállalkozók közötti élő kapcsolat megteremtése, az együttműködések kialakítása közös vállalkozások formájában is a célunk. A Kárpát-medencei vállalkozók összefogása és összetartozás-érzésének megteremtése elsődleges feladataink közé tartoznak – magyarázta Czomba Csaba.

A fórumon az előadók sorában ott volt Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, aki a gazdaságfejlesztési program hat évének eredményeiről számolt be, Skapinyecz Péter cégvezető a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. szerepéről és programjáról tájékoztatta a vállalkozókat, Stipankov Marot Andrea jóvoltából betekintést kaphattak abba, hogyan kell elindulni Nyugat-Bácskában a turizmussal, ugyanakkor a délvidéki vállalkozói szövetségek is bemutatkoztak a szervező két egyesület után.

Pénteken Tungli Péter Gasztronómiai és borászati projektek című vezető előadását követően Adjunk üzletet egymásnak! címmel a tagok termékeinek és szolgáltatásainak bemutatása következik.

A fórumot Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere is megtisztelte jelenlétével, külön nyilatkozatában pedig elmondta, hogy Magyarkanizsa községben az önkormányzat támogatáspolitikája a vállalkozók egyesületén keresztül valósul meg.

– A munkahelyteremtés a vállalkozók dolga, az önkormányzaté pedig az alapfeltételek megteremtése, melyek területi, infrastrukturális vagy ügyintézési támogatásban nyilvánulnak meg. Sajnálatos módon már a munkaerő megléte is alapproblémává vált – mondta. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás