2024. október 6., vasárnap

Nagybecskerek

Flaman István házi kedvencével, a Nagy Sándor papagájjal (Kecskés István felvétele)

Nem a haszon a fontos

A szentmihályi Flaman Istvánt sokan a Hézső Zsolttal alkotott citerakettős tagjaként, illetve citeraoktatóként ismerik. Szülőfalujában a helyi közösség titkára, közben gyerekkora óta a kisállatok s...

Felújították a legnagyobb tornatermet

Nagybecskereken befejeződött a város legnagyobb tornatermének a rekonstruálása. Ennek nemcsak a Žarko Zrenjanin Általános Iskolában örülnek, hanem a város mintegy tíz sportegyesületének a tagjai is, akik itt tartják edzéseiket.

Versenyképesség növelése

A nagy érdeklődés miatt Nagybecskerek Város a tavalyihoz képest az idén megkétszerezte a női vállalkozások támogatására szánt összeget. Tegnap a városházán 25 vállalkozó nő vette át a támogatásról szóló szerződést, és még a nap folyamán befizették a számlájukra a pályázaton megnyert összeget.

Készenlétben a téli szolgálat

Szükség esetén több mint harminc kotrógép és hóekével ellátott tehergépjármű tisztítja majd Nagybecskerek útjait. Több mint száz tonna ipari sót és kőtörmeléket is biztosított az Ekogradnja vállalat téli szolgálata, felkészülten várják a téli időszakot – hangzott el Saša Santovacalpolgármesternek a vállalatban tett, tegnapi látogatása során.