2024. december 22., vasárnap

Újra megnyílt az iskola főbejárata

Szakállas Zsolt a nagybecskereki Nikola Tesla elektrotechnikai iskolában

A tartomány és az önkormányzat hozzájárulásával befejeződött a nagybecskereki Nikola Tesla elektrotechnikai és építészeti középiskola homlokzati részének a felújítása. Az épület egy része visszakapta eredeti arculatát, de ami fontos: hat év után az iskolába a főbejáraton is újra be lehet jutni. Tegnap a kétnyelvű iskolában tett látogatást Szakállas Zsolt, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási és kisebbségügyi titkár.

Négy festő konzervátor is dolgozott az idén azon, hogy visszakapja eredeti kinézetét a nagybecskereki középiskola épületének főbejárata és középső szárnya. Az 1892-ben épült létesítmény rekonstrukcióját a tervek szerint jövőre tovább folytatják, mivel az épület jobb és bal szárnya még roskatag állapotban van.

Szervó Mária, a tanintézmény igazgatója elmondta, hogy a problémák még 2015-ben kezdődtek, amikor az építészeti felügyelőség elrendelte, hogy be kell zárniuk a főbejáratot és el kellett keríteni az iskola épületét, mert omladozni kezdett a tetőszerkezet.

– A tartományi titkárságnak köszönhetően még 2017-ben lecseréltük a tetőzetet, de a felügyelőség továbbra sem engedte, hogy megnyissuk a főbejáratot, mert akkor elkezdett omladozni a vakolat. Több helyen pályáztunk és végül sikerült a tartományi titkárságtól eszközöket kapni a munkálatokra. Az épület homlokzatának eredeti állapotába való visszaállítását szakemberek bevonásával, sok kézi munkával, külön sablonok készítésével, külföldről hozott festékkel sikerült elérni. A munkálatok ezen szakaszának a befejezése után újból meg lehetett nyitni az épület főbejáratát – mondta a tanintézmény igazgatója.

Nagybecskerek Város 33 iskolájával Bánát oktatási központja. Az önkormányzat igyekszik segíteni az oktatási intézmények működtetését, de lényeges az együttműködés a tartomány és a köztársasági intézményekkel is.

– Ez magas szám, ráadásul több évtizedes épületekről van szó, amelyeknek költséges a karbantartása. Ebben a konkrét esetben a város és a tartományi titkárság közös befektetése mintegy 15 millió dinár volt. Ebből az összegből a város 12 millió dinárt biztosított. Ennek köszönhetően állunk most itt az épület gyönyörű homlokzati része előtt, ami kiváló munkának az eredménye – nyilatkozott Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere.

Kecskés István felvétele

Kecskés István felvétele

A tartományi oktatási titkárság immár ötödik éve pályázatot hirdet a vajdasági iskolák felújítására. Jövőre egy új pályázat is lesz: az iskolák tervdokumentációinak a finanszírozására.

– A tartományi oktatási titkárság ebben az évben 175 millió dinár értékű pályázatot hirdetett az iskolaépületek rekonstrukciójára. A teljes keretösszeget kiosztották. Mintegy hatvan intézményt tudtunk támogatni. A szükségletek ettől sokkal nagyobbak. Mondhatnám azt is, hogy ennek az összegnek a több tízszeresét is szét tudnánk osztani az iskoláknak. Viszont a költségvetési keret egy évre adott. A 2023-as évben is tervezzük ezeket a pályázatokat és hasonló kereteszközökkel fogunk rendelkezni – nyilatkozott Szakállas Zsolt az elvégzett munkálatok megtekintése után.

Szakállas Zsolt a nagybecskereki városházán Simo Salapura polgármesterrel a tartomány és az önkormányzat további együttműködéséről tárgyalt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Újra eredeti állapotában a homlokzat (Kecskés István felvétele)