Az év végi lehalászást mindig nagy reményekkel várják a halászok. Most van az egész évi munka eredményének az értékesítése vagy, ahogy mondják, a „halászok aratása”. A koronavírus-járvány közepette azonban nincsenek nagy elvárásaik. Volt mit lehalászni, a hal iránti kereslet azonban megfeleződött. Pedig Szerbiában az egy személyre eső évi halfogyasztás átlagban hat kilogramm körüli, ami jóval az európai átlag alatt van.
A halászok „aratása” (Kecskés István felvétele)
Lassan a végéhez ért a lehalászás a bánáti halastavakon. A halászoknak kedvez a viszonylag enyhe időjárás.
– A lehalászási idény vége felé közeledünk. Ez a munkánk legnehezebb része. Az évet sikeresnek mondhatjuk, jók a hozamok és elégedettek vagyunk. Ami a koronavírust illeti, igyekszünk – amennyire ebben a munkában az lehetséges – tartani a megfelelő távolságot. Tiszteletben tartjuk az állam által meghozott intézkedéseket és a körünkben nincs fertőzött, mondta Dušan Knežević, a szécsányi halastó egyik legidősebb halásza.
A halászok mégis gondterheltek, hiszen ők is érzik a járvány okozta válság következményeit. Visszaesett a hal iránti kereslet a piacon, ami ellehetetleníti a halgazdaságok hosszú távú tervezését.
– Nem veszik az emberek a halat, mintha félnének. Az állam is előírta, hogy ne ünnepeljék az ortodox házi ünnepeket. Már az első ünnep alkalmával jól látszott, hogy az emberek nagy része nem is ünnepelt. Most előttünk van még az ortodox mikulás. Ezen a napon Szerbiában mindenki halat evett. Az is, aki otthon ünnepelte a Mikulást, és hallal kínálták azt is, aki vendégségbe ment valakihez. Ezen a napon fogy el Szerbiában a legtöbb hal. De az idén sajnos úgy látom, hogy ötször vagy akár tízszeresen is rosszabbul megy a hal eladása mint azelőtt – mondta Pintér Zsolt halászati szakmérnök.
(Kecskés István felvétele)
A szomszédos országokban (mondjuk Magyarországon is) az állam a piaci halfölösleg felvásárlásával segíti a halgazdaságok és a halászat fennmaradását. Szerbiában nem ez a helyzet. Ugyanis a haltenyésztők az államtól nem várhatnak nagy segítséget. A kilogrammonkénti tíz dináros támogatás nem sokat segít. Ráadásul a szükséges támogatási dokumentáció beszerzése is költséget jelent a halgazdaságoknak. Emiatt vannak, akik nem is igénylik ezt a támogatást.
– Magunkra vagyunk hagyva, a halastavak és a halgazdaságok félnek a koronavírustól, illetve a rossz haleladástól, ezért egyre csökkentik a hal árát. Ilyen módon a kereskedőknek csinálnak jó bevételt. A kereskedőknek sem megy annyira az eladás, úgyhogy szerintem ennek az lesz a vége, hogy nagy mennyiségű piaci ponty marad majd meg, nyilatkozott a szakember.
A szerbiai halastavakon az éves halhozam nagyjából 9000 tonna. Ebből ötezer tonna a piaci ponty, ezt a mennyiséget el kellene adni. Becslések szerint az idén ennek a halmennyiségnek a hatvan százaléka visszakerül a tavakba, ami hosszú távon gondot okozhat, mert a megmaradt hal elfoglalja a halivadéknak a helyét. Ugyanis, a halászatban két, illetve háromévi ciklusban folyik a termelés, most azonban egy évre kieshet a halasítás.
