2024. december 22., vasárnap

Jó termés – alacsony árak

Pataiék kertészetét nem állította le a koronavírus, viszont gondot okoz az értékesítés

A bánáti kertészek számára közeledik a számvetés ideje egy olyan évben, amely másmilyen, mint az eddigiek. A koronavírus kezdetén ugyanis sokan nem vállalták a bizonytalan kimenetelű termelést. Akik maradtak, azok pedig növelték a termelést. Az év jó volt, most viszont gondot okoz a kertészáru értékesítése.

Patai Attila: A sárgarépa a határból kerül a piacra (Kecskés István felvétele)

Patai Attila: A sárgarépa a határból kerül a piacra (Kecskés István felvétele)

A járványhelyzetben is teljes gőzzel folyik a munka Pataiék kertészetében. A vásárlók igénye szerinti mennyiségekben csomagolják a petrezselymet, paszternákot, sárgarépát, vöröshagymát, zellert. Az üzemben harmincan dolgoznak, majdnem ugyanennyien kint a földeken szorgoskodnak. Az ezer lakosú bánáti Magyarittabén most ez a legtöbb munkást foglalkoztató „gyár”. A szomszédos szerbittabei Markov Dragana korábban jószágtenyésztéssel foglalkozott. Most Pataiéknál dolgozik, immár hatodik éve. Mint mondja, az a jó, hogy az évnek mind a 12 hónapjában van munka.

A járványhelyzet, illetve a külföldre való utazások korlátozás miatt most könnyebb napszámost találni.

– Az idén a munkásokat illetőleg is van változás. Tavaly nagyon nehezen találtunk napszámosokat. Az idei év kicsit más. Hogy ez a járványhelyzet miatt van-e, azt nem tudom. Jelenleg bent, az üzemben már szinte kizárólag a magyarittabeiek, illetve a szomszédos szerbittabeiek dolgoznak. A kinti szedésen a környező falvakból is dolgoznak munkások. Harmincan dolgoznak az üzemben és még 20-30-an a határban – mondja Patai Attila.

A magyarlakta faluban sokáig nem volt hagyománya a kertészkedésnek, mígnem a kilencvenes években Patai András nem fogott bele. Buszsofőrként sokszor megfordult Belgrád zöldségpiacán. Látva az árakat, megfogant benne a gondolat, hogy talán érdemes lenne kertészkedni. Miközben sorra csukták be a gyárakat, a fiai pedig befejezték az iskolát, úgy érezte, tenni kell valamit. Az édesapjától kapott négy lánc földön elkezdett kertészkedni. Fiai, Attila és Ervin is felvették a munkát és a családi gazdaság gyorsan fejlődött.

Egész évben dolgozik a „legnagyobb ittabei gyár” (Kecskés István felvétele)

Egész évben dolgozik a „legnagyobb ittabei gyár” (Kecskés István felvétele)

– Gazdaságunkban az idén több konyhakerti vetemény szerepel. Többnyire, mint idáig is, a gyökérfélék dominálnak. Többek között a sárgarépa, petrezselyem, paszternák, cékla és a fekete retek. Mindez mellett még volt valamennyi vöröshagymánk is. Az idei évet, ha összefoglalnám, akkor ami a termést illeti, az nagyon jó volt. Mindenben közel vagyunk a rekordtermésekhez. Igaz, hogy az időjárás nem volt mindig megfelelő, de az agrotechnikával tudtunk valamit korrigálni, és elég jó ki tudtuk húzni az idei évet. Viszont a másik, a nagyobb gondunk az értékesítés. Tudjuk, hogy a koronavírus megmozgatta a piacot, a kivitel az idén nagyon kevés volt. A kora tavasszal volt kis sárgarépa-kivitelünk Romániába, de az azóta megállt. Nem mondom, hogy megoldhatatlan a dolog. Lehetne, de nagyon erőltetett, meg nehéz. Emiatt az idei év azt fogja eredményezni, hogy a hazai piac egy kicsit be fog szőkülni. Azt már érezzük az árakon, amelyek már szinte a minimumon vannak – meséli a kertész.

Szerinte egyes termékek nagykereskedelmi ára olyan szintre jutott, hogy nem fedezik a termelési költségeket. Néha még a piacra szállítás kiadásaira sem elegendő. A nagyáruházak ilyenkor válogathatnak a beszállítók között. Pataiék kertészetében megtermelt zöldségféle legnagyobb része a Lidl áruházlánc elárusítóhelyeibe kerül.

A bánáti kertészek helyzetén javítana, ha a zöldségfélét feldolgozva, csomagolva értékesítenék. Ez pedig újabb beruházásokkal jár, amit csakis állami vagy pályázati támogatásokból lehet megvalósítani. A bizonytalan helyzet ellenére Pataiék készek vállalni az ezzel járó kockázatot.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás