2024. december 22., vasárnap

Sportegyesületeket és sportszövetségeket támogatnak

A nagykikindai önkormányzat a napokban tette közzé a sportegyesületekre és sportszövetségekre vonatkozó 2024-es évi támogatási pályázatát.

A támogatásra azok a sportegyesületek és sportszövetségek jelentkezhetnek, amelyek hivatalosan is be vannak jegyezve, kizárólag vagy túlnyomórészt nonprofit alapon működnek, felkészülési tevékenységeiket a község területén folytatják, versenyszerű tevékenységeiket legalább egy éve aktívan végzik, és azok megfelelnek a sportkódexekben előírtaknak. Sportolóik tagjai az illetékes nemzetközi szövetségeknek, szerepelnek az illetékes országos fiókszövetségek versenyrendszerében, és az egyesületek, illetve a szövetségek rendelkeznek a megfelelő számú engedéllyel versenyző sportolóval minden kategóriában.

Azok a sportegyesületek és sportszövetségek, amelyek felszámolás, csődeljárás és ideiglenes eltiltás alatt állnak, amelyeknek a számlái zárolva vannak tartozások miatt, illetve amelyeket az elmúlt két évben vétség miatt jogerős határozattal büntettek, nem jelentkezhetnek a támogatásra.

A pályázatot mindaddig nyitva hagyják, ameddig a költségvetésből fel nem használják az erre a célra elkülönített teljes összeget. Jelentkezni, érdeklődni a nagykikindai önkormányzat szolgáltatói részlegének kettes tolóablakánál lehet. A jelentkezéseket postai úton is el lehet juttatni, a postacím: Nagykikindai Önkormányzat, Trg srpskih dobrovoljaca 12.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás