2024. december 22., vasárnap

Kultúránk gazdagságáról és sokszínűségéről

A hétvégén Nagykikindán lezajlott a huszonnegyedik Nemzetközi Kézimunka-kiállítás

A múlt hétvégén, június 29-e és július 2-a, tehát csütörtök és vasárnap között a nagykikindai Fejős Klára Általános Iskolában tartották meg a Vajdasági Magyar és Multietnikus Hagyományápoló és Kézimunka-kedvelők Szövetsége, a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület, valamint a Viola Kézimunkacsoport szervezésében a huszonnegyedik Nemzetközi Kézimunka-kiállítást, amelyen negyvenegy tagcsoport, nyolc egyéni kiállító, öt gyermekcsoport és két fejlődésben sérült csoport majdnem kilencszáz résztvevővel három, illetve négyezer kézimunkát állított ki.

A rendezvényen Szabadkától Székelykevéig és Palánkától Nagykikindáig mindenhonnan érkeztek kiállítók. Paróci Máriától, a Vajdasági Magyar és Multietnikus Hagyományápoló és Kézimunka-kedvelők Szövetségének elnökétől megtudtuk, szövetségükben él egy mottó, ami úgy hangzik, hogy: „Taníts, tanítalak!”.

– Vajdaság-szerte minden hónapban legalább két helyszínen van műhelymunkánk, ahova a tagcsoportjaink eljárnak, és egymást tanítjuk a munkánkkal. Az egészben az a legszebb, hogy akárhova is megyünk, mindenki használja az előző műhelymunkán megtanult technikát. Szerintem ez egy nagyon jó tevékenység, és hogyha csak így is tudjuk folytatni, akkor nagyon elégedett leszek, mert nekem minden egyes kézzel elkészített alkotás mérhetetlenül szép – mondta Paróci Mária.

A stafétabot átadása, jövőre a csantavéri Gyöngyvirág kézimunkacsoport lesz a rendezvény házigazdája (Fotó: Vidács Hajnalka)

A stafétabot átadása, jövőre a csantavéri Gyöngyvirág kézimunkacsoport lesz a rendezvény házigazdája (Fotó: Vidács Hajnalka)

– A mai modern világban, ahol a technológia gyorsan fejlődik, a kézimunka továbbra is egy olyan művészeti forma, amely időtlen és értékes. Amikor a kezünkkel alkotunk, összekapcsolódunk az elődeinkkel, akik szintén ugyanezeket a technikákat használták évszázadokkal ezelőtt. Ezen a kiállításon csodálatos és sokszínű alkotásokat láthatunk, amelyek bemutatják az egyes kultúrák gazdagságát és sokszínűségét. Legyen szó tradicionális mintákról vagy modern és kísérletező alkotásokról, mindegyiket elragadó művészet jellemzi. Mindegyik munka különleges sajátosságokkal rendelkezik, és minden darab mögött egy történet rejtőzik. Ezek a történetek összekötnek bennünket és erősítik az emberi kapcsolatokat – nyilatkozta napilapunknak Gombár Melitta, a nagykikindai városi tanács nemzeti kisebbségekért, nemi egyenjogúságért és családpolitikáért felelős tagja.

– Szórványtelepülés vagyunk, egyre kevesebben vagyunk, de annál büszkébb vagyok a Viola kézimunkacsoportra, ők voltak azok, akik ezt a rendezvényt négy napon keresztül koordinálták, és mindent megtettek annak érdekében, hogy ez a négy nap zökkenőmentesen lebonyolítsák. A Magyar Nemzeti Tanács fontosnak tartja ezeknek a rendezvényeknek a támogatását, tudomásom szerint ennek az eseménynek is támogatta egy apró részletét, ugyanis nagyon sok jelentkező volt az idén is a kulturális és a civil szervezetek által szervezett rendezvényekre kiírt támogatásokra, de az MNT igyekezett mindenkit támogatni, legalább egy minimális összeggel, ezzel is támogatva Vajdaság különböző eseményeit – hangsúlyozta Tóth Ramóna, az Egység ME elnöke és az MNT tagja.

A Viola kézimunka-csoport a kétezres évek elején alakult meg Varga Rozália vezetésével az Egység Művelődési Egyesület keretén belül. A csoport tagjai a hazai közönségnek, Vajdaság több településén, valamint külföldön is rendszeresen bemutatják munkáikat.

– Nagyon boldog vagyok, hogy megélhettem ezt a pillanatot. Azért is hálás vagyok, mert a csoport minden tagja velem volt az elmúlt négy napban, és végig támogattak abban, hogy ez a négy nap csodálatos legyen – mondta meghatódva Rozi néni.

A program zárórendezvényén közreműködött az Őszirózsa asszonykórus és a Róna táncegyüttes. A délután a stafétabot átadásával fejeződött be. Jövőre, a 25. Nemzetközi Kézimunka-kiállítás házigazdája a csantavéri Gyöngyvirág kézimunkacsoport lesz.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Csoportkép a résztvevőkről (Fotó: Vidács Hajnalka)