Iskolanapot, egyben jubileumot is ünnepeltek hétfőn délután az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában. Az oktatási intézmény 68 éve viseli a kétszáz évvel ezelőtt született híres magyar költőnek és forradalmárnak a nevét. Az ünnepségre rendhagyó módon készültek a tanulók, akik Petőfi Sándor verseit dolgozták fel, és hat mozgószínpadon adták elő. A szülők tanteremről tanteremre járva mindegyik Petőfi-műből készült produkciót megnézhették, a diákok szavaltak, táncoltak, énekeltek és drámajátékkal is készültek.
![Anyám tyúkja című Petőfi-vers énekes-táncos feldolgozása (Kancsár Izabella felvétele) Anyám tyúkja című Petőfi-vers énekes-táncos feldolgozása (Kancsár Izabella felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/19359/image-thumb__19359__msz-article-nocrop-own/cms-image-000296286.jpg)
Anyám tyúkja című Petőfi-vers énekes-táncos feldolgozása (Kancsár Izabella felvétele)
Szűcs Budai Engelbert, az iskola magyartanára elmondta, hogy a tanintézményben az elmúlt két hétben a diákok a 200 éve született Petőfiről emlékeztek meg.
– Kezdtük a Petőfi-szobor megkoszorúzásával, akkor egy verses összeállítással készültünk. Utána bevontuk a kollégákat, a gyerekek minden órán szinte Petőfiről beszéltek. Matekórán a korabeli mértékegységekről, zeneórán a népdalokról, fizikaórán lemérték, hogy mennyit gyalogolt Petőfi, hány lépést tehetett meg, és ilyen egyéb érdekes feladatokat oldottak meg, étlapot állítottak össze – fogalmazott a szaktanár.
![Táj-Szerelem-Forradalom című verses összeállítás (Kancsár Izabella felvétele) Táj-Szerelem-Forradalom című verses összeállítás (Kancsár Izabella felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/19358/image-thumb__19358__msz-article-nocrop-own/cms-image-000296288.jpg)
Táj-Szerelem-Forradalom című verses összeállítás (Kancsár Izabella felvétele)
A diákok nagyon élvezték az elmúlt két hét rendhagyó óráit. Kisutcai Ivett, az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola hetedikes tanulója elmondta, hogy számára az volt a legérdekesebb, amikor fizikaórán kiszámolták, hogy a költő mennyit gyalogolt Debrecentől.
Az iskolanappal nem ért véget a petőfisek ünnepsorozata. 1973-ban Doroszlón szervezték meg először a Petőfi Sándor nevét viselő általános iskolák első találkozóját. A történelem, magyar nyelv és irodalom, valamint képzőművészeti versenyekkel egybekötött találkozók sora 1991-ben szakadt meg. Három évtizedes kihagyás után, 2021-ben a koronavírus-járvány miatt az óbecsei Petőfi-iskola az online térben szervezte meg a XX. Petőfi-iskolák találkozóját.
![Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét dramatizálták a diákok (Kancsár Izabella felvétele) Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét dramatizálták a diákok (Kancsár Izabella felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/19360/image-thumb__19360__msz-article-nocrop-own/cms-image-000296287.jpg)
Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét dramatizálták a diákok (Kancsár Izabella felvétele)
– Valahonnan az én tarsolyomból és szívemből fakadt ez, mint petőfis diák, hogy visszatérjünk ehhez a tradícióhoz. Másoknak is megtetszett ez az ötlet, úgyhogy az idei évben egy nagyszabású Petőfi-iskolák találkozóját szervezünk, amelynek a fő rendezvénye Doroszlón lesz, ahonnan megindult az egész történet – közölte Potrebić Tőzsér Gabriella, az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatónője.
A Petőfi-iskolák találkozóját idén április 21. és 23. között tartják meg Doroszlón.
Nyitókép: Táj-Szerelem-Forradalom című verses összeállítás (Kancsár Izabella felvétele)