2024. december 21., szombat

Than Károly kezdte, ők folytatják

(Kép: Fehér Rózsa)

(Kép: Fehér Rózsa)

A kémiai ismeretek bővítése mellett a gyógyszerészetbe és a gyógynövénytanba is betekintést nyerhettek azok az óbecsei és péterrévei felsős diákok, akik szombaton részt vettek az óbecsei Than Emlékházban megtartott, Than Károly kezdte, mi folytatjuk elnevezésű foglalkozáson. A hatodikos, hetedikes és nyolcadikos tanulók a kémiai kísérletek mellett természetes alapanyagokból ajakbalzsamot is készítettek. Az óbecsei születésű neves kémikus, Than Károly munkásságához kapcsoló programban Gyenge Csilla zentai kémiatanár, Horák Kornél óbecsei biológiatanár és Pivnički Кúti Kornélia óbecsei gyógyszerész foglalkozott a gyerekekkel.

A Nemzeti Tehetség Program keretén belül megvalósuló foglalkozássorozat első állomása volt a szombati, az utolsót júniusban fogják megtartani. A műhelyekben készülő kozmetikumokat egy termékbemutató keretében mutatják majd be a diákok, üzemlátogatásokkal pedig az elméleti tudás gyakorlati és gazdasági hasznosulásáról szereznek tapasztalatokat.

A programot az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör szervezte, együttműködő partnere a zentai Pro Scientia Naturae Alapítvány, támogatója pedig Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma volt. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás