2024. december 3., kedd

Az óbecsei közönségnek szüksége van művelődésre

A Palicsi Színjátszó Grund Valahol Európában című előadása a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben

Ismét szűknek bizonyult az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nagyterme szombaton este, amikor is a Palicsi Színjátszó Grund a Valahol Európában című musicalt mutatta be két felvonásban, Mezei Zoltán rendezésében.

– Már sokadik alkalommal teltház előtt játsszák a színdarabokat a művészek nálunk. Ez azt jelenti, hogy mintegy 350 fő nézi meg az előadásokat. Úgy látszik, hogy az óbecsei közönségnek szüksége van az ilyen fajta művelődésre, kikapcsolódásra és feltöltődésre. A Valahol Európában egy szívszorító mese a szeretetről, a barátságról és az egymásra figyelésről. A háború végén játszódó történet hősei csavargó gyerekek, akik egymásra vannak utalva és egy romos kastélyban találnak menedéket. A darab aktualitásából semmit sem vesztett, hiszen a mindenkori háborúk árváiról szól, az otthontalanokról és agyongyötört gyermekekről. Nemcsak az első vagy a második világháború utáni időszakban játszódhat ez a darab, hanem az egykori Jugoszlávia területén dúló harcok, vagy éppen az ukrajnai háború után is – mondta Ricz Róbert, a Petőfi kultúrkör elnöke, aki hozzátette, hogy nagyon sok néző könnyezve nézte végig az előadást, majd állva, vastapssal jutalmazta a fiatalokat, akik olyan emberi tulajdonságokat vetítetek elénk, mint a hűség és a bátorság.

A kilenc éve működő színtársulat remek összjátékot mutatott be. A fiatalokhoz és a gyermekekhez a musicalben profi színészek is csatlakoztak. A híres karmester szerepét Hernyák György rendező vállalta magára, míg Hosszú szerepében Budinčević Krisztiánt, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagját láthattuk. A Valahol Európában című musical alkotói, melynek alapjául a Balázs Béla ötlete alapján 1947-ben készült Radványi Géza azonos című filmje szolgált, Dés László zeneszerző, Nemes István dalszerző, valamint Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter írók voltak. A musical a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft.-vel kötött megállapodás alapján kerül előadásra.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör felvétele