2024. október 6., vasárnap

Bővítik a szennyvízhálózatot

Az óbecsei beruházást a Környezetvédelmi Minisztérium mintegy kétmilliárd dinárral támogatta

A szerbiai Környezetvédelmi Minisztérium mintegy kétmilliárd dináros támogatásának köszönhetően az elkövetkező két évben több mint 62 kilométernyi szennyvízcsatorna épül Óbecsén. A munkálatokat a Vodokanal Közvállalat vezetésével a Jadran Kft. és a Bulevar Company Kft. konzorciuma végzi.

– A meglévő 57 km hosszú szennyvízhálózat Óbecsének körülbelül 45 százalékát fedi le, ennek a bővítésére kerül most sor. Ebből jól látszik, hogy jelenleg a település fele sincs lefedve szennyvízhálózattal. A több mint 62 kilométernyi vezetékből valamennyivel több mint 4 kilométernyi nyomás alatti vezeték lesz a város perifériáján, ezt műszakilag másképp nem lehetett megoldani. Emellett a gravitációs hálózaton 8 pumpaállomás kiépítése is tervben van, amelyek az egész rendszer megfelelő működéséhez szükségesek. A kiépítési munkálatokat szeptember elején kezdték meg, jelenleg 7 csapat tartózkodik a terepen, tehát egy időben hét helyszínen zajlanak a munkálatok. Összesen nyolc csapatot ígért a kivitelező, úgyhogy hamarosan egyszerre nyolc helyszínen folynak a kiépítési munkálatok – közölte Kúti Gábor, a Vodokanal Közvállalat műszaki igazgatója. 

Az újonnan épülő hálózatra körülbelül 4000 háztartás csatlakozhat majd. A háztartások csatlakozását a szennyvízhálózatra a Vodokanal Közvállalat végzi el.

– A használatban lévő szennyvízgödrök nagyon sok háztartásban gondot jelentenek, ugyanis a nagy esőzések alkalmával ezek kifolynak, vagy nem működnek megfelelően, és elárasztják a házak csőrendszerét. A kiömlő szennyvíz fertőzésveszélyes. A bővülő szennyvízhálózatnak köszönhetően ezek a problémák teljesen megoldódnak. Emellett környezetvédelmi szempontból is jelentős, hiszen elkerüljük a talajvíz szennyezését. Óbecse mellett Péterrévén és Bácsföldváron is szükséges lenne a szennyvízhálózat kiépítése. Ezzel kapcsolatban már készültek tervdokumentációk, a műszaki megoldásokat már kidolgoztuk, de magára a kivitelezésre még várni kell néhány évet – mondta a műszaki igazgató.

A szennyvízhálózatra a csatlakozás díja egységes összeg lesz minden háztartás számára, a pontos összegről várhatóan néhány napon belül döntenek az önkormányzat illetékesei. A tervek szerint azok a felhasználók, akik egyszerre kifizetik a csatlakozási díjat, 10 százalékos engedményben részesülnek, emellett 12 havi részletfizetésre is lehetőség nyílik.

Nyitókép: Óbecsén jelenleg hét helyszínen végzik a szennyvízhálózat kiépítési munkálatait (Fotó: Kancsár Izabella)