2024. december 22., vasárnap

Továbbra is példaképként tekintünk rájuk

Az 1944–45-ös ártatlan magyar áldozatokra emlékeztek Péterrévén és Bácsföldváron

Péterrévén szombaton délelőtt a katolikus temetőben az áldozatok emlékére állított kopjafánál hajtottak fejet a falu 1944–45-ös áldozatainak emléke előtt. A lelki üdvükért Baranyi László péterrévei plébános mondott imát az emlékhely előtt, ezt megelőzően pedig a temetőkápolnában tartott szentmisét.

– Minden évben megemlékezünk a háború áldozatairól. Két alkalommal tesszük ezt, október 31-én, a vértanú papok emléknapján a templomban, halottak napján pedig itt a temetőben. Nem tudjuk pontosan, de több mint háromszáz péterrévei magyar áldozata volt a megtorlásoknak. Ők nem csak az emlékünkben élnek, ők az életünk részei voltak, és azok is mai napig, hiszen életüket áldozták családjaikért, hazájukért, a papok és a szerzetesek a hívekért, elsősorban természetesen Krisztusért. Ők megállták a helyüket, így a kitartásban, a helytállásban továbbra is példaképként tekintünk rájuk – fogalmazott a plébános. A megemlékezés végén a jelenlévők megkoszorúzták az emlékhelyet.

Baranyi László péterrévei plébános megszentelte az emlékhelyet (Kancsár Izabella felvétele)

Baranyi László péterrévei plébános megszentelte az emlékhelyet (Kancsár Izabella felvétele)

Szombaton délután a bácsföldvári katolikus temetőben is megemlékeztek az 1944/45-ben ártatlanul kivégzett magyarokról. A megemlékezést alkalmi műsor tette színesebbé az Óbecsei Schola Cantorum Énekkar, valamint Faragó Luca, Faragó Zétény és Faragó Zselyke szavalók közreműködésével. A helyi önkormányzat, a Vajdasági Magyar Szövetség és a VMSZ bácsföldvári helyi szervezetének képviselői elhelyezték a kegyelet virágait az 1944–45-ös ártatlan áldozatok emlékére emelt kereszteknél.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A VMSZ nevében is megkoszorúzták az emlékhelyet Péterrévén (Kancsár Izabella felvétele)