2024. december 22., vasárnap

Erősítsük a szakmát!

Óbecsei kerekasztal-beszélgetés a középfokú szakképzés fennmaradásáért

Erősítsük a szakmát címmel szervezett fórumot pénteken az óbecsei Műszaki Iskola a helyi városházán, azzal a céllal, hogy összehozzák a hiányszakmát tanuló diákokat, tanárokat és vállalkozókat. A szervezők elmondása szerint az iskolák korszerűsítése, a felkészült tanári kar és az iskolák összekapcsolása a piaci igényekkel kulcsfontosságú a középfokú szakképzés fennmaradásához, a gazdasággal való jó kommunikáció pedig előnyökkel jár az oktatási intézmények, a diákok és a vállalatok számára.

– A Műszaki Iskola ötlete, hogy megerősítsük a szakmákat, hogy összekössük a gazdaságot, a gyakorlati oktatás tanárait és a vállalatokat, ahová a diákjaink gyakorlatra járnak. És, ami a legfontosabb, hogy legyünk támaszai egymásnak. Meg kell vizsgálni, hogy mivel és hogyan lépünk tovább. Jó kommunikációt kell kialakítani a vállalkozókkal, hiszen a gazdaságnak szüksége van a diákjainkra, ugyanis egyre kevesebb a munkás – mondta Tijana Grujić, az iskola igazgatója.

A fórumon elhangzott, hogy további kihívást jelent azoknak a területeknek a fejlesztése, amelyeken a diákok a hiányszakmának számító szakokon tanulnak, és amelyeken a gazdasági szektor bevonásával javítani lehetne azon, hogy az iskola elvégzése után a diákok elhelyezkedjenek, a cégek pedig felkészült és képzett szakkádert kapjanak.

A fórum résztvevőit Branislav Nešić, az óbecsei Községi Tanács gazdasággal és mezőgazdasággal megbízott tagja köszöntötte, majd örömét fejezte ki, hogy a városházán nagyszámú vállalkozót, diákot és tanárt láthatnak vendégül. Elmondta, a téma rendkívül érdekes, a duális képzésről már régóta beszélnek, de Óbecsén nem talált akkora visszhangra, mint szerették volna. Elmondása szerint a cél az, hogy minél nagyobb interakció alakuljon ki a vállalatok és az oktatási rendszer között, annak érdekében, hogy minél több szakkáder kerüljön ki az iskolapadból. 

– A probléma, illetve annak megoldása a tanügy és a gazdaság együttműködésében rejlik. A tanügy nem működhet gazdaság nélkül, azaz nem képezhet olyan szakkádert, akikre nincs szükség. A mai összejövetelt azért szerveztük meg, hogy ellenőrizzük, milyen szakkádert képezünk, milyen képességeket és kompetenciákat szereznek a tanulóink, egyáltalán szükség van-e ezekre a szakokra a piacon, és a község területén hogyan tudnánk a jelenlegi helyzeten javítani – tette hozzá Branislav Nikolić, a Műszaki Iskola tanára.
 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kerekasztal-megbeszélés a szakképzésről (Fotó: Jusztin László)