2024. december 22., vasárnap

Megnyílt Tót Kása Piroska 11. önálló kiállítása

Pénteken nyílt meg Óbecsén a Városi Színház Kör galériájában Tót Kása Piroska amatőr festő 11. önálló kiállítása. Tót Kása Piroska, aki huszonöt éve foglalkozik festészettel, és az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a Szivárvány festőcsoport munkáját irányítja, az idén januárban vette át a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség plakettjét. Ezúttal ötven kis formátumú akvarellt mutat be a nagyközönségnek.

– Az utóbbi időben akvarelltechnikával foglalkozom, kis formátumú képeket készítek. Ennek az az oka, hogy a kisebb méretű papíron sokkal könnyebben feltalálom magam ezzel a nagy odafigyelést, gyorsaságot és határozottságot igénylő technikával. Ennek a kiállításnak eredetileg nem ilyen volt az összetétele. Tervezetlenül kiruccantam a Fantaszt-kastélyhoz, és ott láttam, hogy az egykor jobb napokat megélt kastély és környéke milyen állapotban van. Csináltam több fotót, amelyek alapján nyolc-tíz „fantasztos” képet is készítettem, amit kiállítottam. Ezenkívül a Tiszát és az Erdőtelepítők parkját örökítettem meg festményeimen, valamint virágot ábrázoló képeket is kiállítottam. Legújabb hobbim a madarak festése, hiszen szerintem a madarak fejezik ki a művészi szabadságot, magasan repülnek, ahogyan szeretnek, ami a művészekre is jellemző – mondta Tót Kása Piroska, aki azt is hozzátette, hogy eddigi munkájára nagy hatással volt Skrabány Viktor festőművész és Sípos Tibor festő.

A kiállítást, amely november 29-éig tekinthető meg, Ferenc Edvin, Óbecse Község Idegenforgalmi Szervezetének megbízott igazgatója és Vujović Mária nyugalmazott tanárnő nyitotta meg. Karácsonyi Éva népdalénekes fellépése tette még felemelőbbé az eseményt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Tót Kása Piroska kiállítását Ferenc Edvin és Vujović Mária nyitották meg (Fotó: Ricz Róbert)