Mézes poézis

„A mézeskalácsosság a legszellemesebb mesterség. Nem a Mercur patronátussága alatt áll, hanem az Ámoré alatt. Csupa merő szerelem, csupa incselkedés. Nem is mesterember a mézeskalácsos, hanem poéta. Hangulatot ébreszt, mosolyt fakaszt az ajkakon, elpirulásra kényszeríti az arcokat a süteményeivel.”

Mikszáth Kálmán: A fekete város

Karácsonyfadíszek, angyalok, adventi gyertyatartók, ajándékdobozok, házikók. Nézem ezeket az óbecsei Szerda Elvira által készített, leggyakrabban a magyar népművészet ihlette csodákat, és arra gondolok: a mézeskalács-készítés nem gasztronómia, mert bár nagyon finomak az általa sütött mézesek, mégsem elsősorban az íze, hanem a kivitelezése a különleges. Igényesen elkészített kézműves termékei egyházi ünnepekre, esküvőre, születésnapra, névnapra, évfordulókra és reklámajándéknak is remekek, de én kilós kiszerelésben, egyszerű díszítéssel enni is nagyon szeretem.

MÉZES TÖRTÉNELEM

A mézből, lisztből, cukorból, tojásból és fűszerekből született varázslat egyidős a méz használatával. Már az egyiptomi piramisokban találtak mézestészta-maradékot, a Pallas Athéné templomát őrző sárkánykígyót is mézeskaláccsal táplálták, és az ókori görögök a halott szájába azért tettek mézeskalácsot, hogy ezzel engesztelhessék ki Cerberust, az alvilág mogorva őrét. Püthagorasz sem élő állatot, hanem állatformájú mézeskalácsot áldozott az isteneknek, és a görög hajósok is ezt cselekedték, hogy a széljárás istenének kegyeit elnyerjék. Nem hiányzott a fűszeres mézeskalács az ínyenc rómaiak asztaláról sem: a családok a születésnapi mézesbábokat nem ették meg, hanem a házi istennek ajánlották fel, az i. e. 180–170 körül rendezett bacchanáliáknak pedig elmaradhatatlan süteménye volt az izgatóan fűszerezett, mézből és lisztből készült libum.

A rómaiaktól Nyugat-, majd Közép-Európa népei tanulták meg a mesterséget. A középkorban a kolostorokban készítették a mézeskalácsot, de volt, amikor tiltotta is az egyház az erősen fűszerezett, éppen ezért izgatónak ítélt mézeskalácsok forgalmazását. Idővel a szakma elkezdett polgáriasodni. A nagy emberek arcképével díszített mézeskalács-osztogatás például régi propagandaötlet, ugyanis följegyezték, hogy 1487-ben III. Ausztriai Frigyes császár a nürnbergi országgyűlésen rengeteg gyermeket látott a vásárokban játszani, és nekik kedveskedett a saját arcképére formált mézespogácsákkal.

Az első magyarországi mézeskalácsos céh 1619-ben alakult Pozsonyban. A „mézesbábos” céhek míves díszítéseket készítettek a mézes süteményre, így vált kedvelt ajándékká. A századok alatt a díszítésnek kialakult a sajátos jelképrendszere is, így mind a formájában, mind a díszítésében meghatározott eseményhez lehetett kötni egy-egy szépen elkészített mézeskalácsot: a magyar kézművesség az emberi élet legfontosabb momentumait – születést, szerelmet – sütötte szimbólummá a mézeskalácsban.

Idővel azonban nem csupán szakképzett pékek és cukrászok készítettek mézeskalácsot, hanem az egyszerű háziasszonyok is mézes figurákat sütöttek, ezeket pedig falusi vásárokon árusították. Így lett kedvelt vásári ajándék a mézeskalácsból készült huszár, kard vagy baba. Tükrös mézeskalácsszívet adni a lánynak-legénynek ekkoriban felért egy szerelmi vallomással.

MÉZESKALÁCS-RENESZÁNSZ

A virágzó mézeskalácsos mesterség a XIX. század végén, a XX. század elején hanyatlásnak indult, aminek fő oka a cukorkagyártás, majd a cukrászsütemények megjelenése volt. Mostanában ismét terjed a mézeskalácsosság. Elvira férje úgy 10 évvel ezelőtt az óbecsei Ricsaj Népművészeti Találkozó kirakodóvásárán vett egy kalácsokkal teli mézeskalácstálkát a feleségének – Elvirát ekkor ejtette rabul a mézeskalácsozás. Könyvekben és interneten kereste a mézeskalácsrecepteket, végül többféléből gyúrta össze a sajátját. Később a Vajdasági Magyar Folklórközpont jóvoltából eljutott a békéscsabai népművészeti táborba is, ahol rengeteget gyakorolt és tanult. Elvira ma már nem csupán a gyomornak, hanem a szemnek és a léleknek egyaránt örömet szerző termékeket készít. Népművészet és konyhaművészet házasságából így születnek keze nyomán ehető mézes alkotások: karácsonykor karácsonyfadíszek, havas házikók, angyalkák, csöngettyűk, adventi koszorúk, húsvétkor nyuszik és tojások, meg persze sok-sok mézesszív és állatfigura egész éven át.

A mézeskalács-készítésnek két alapművelete van, a sütés és a díszítés, ezeknek a titkait Elvira ma már másokkal is megosztja. A mézeskalács készítésének is több módszere van: az egyik változat szerint a kinyújtott mézes tésztát ún. ütőfába nyomkodják olyan alaposan, hogy a mintát felvegye, majd kiborítják a formából, egy napig szárítják, majd kemencében kisütik. Egy másik lehetőség szerint az anyagában kicsit más tésztát kinyújtják, különböző alakú, fémlemezből hajlított szaggatókkal „kiszúrják”, és sütőben kisütik. Meg lehet persze egyszerűen kézzel, mindenféle segítség nélkül is mézeskalácsot formázni. Elvira így kezdte: kézzel, papírral, kartonnal, késsel, de ma már csak megálmodja a formát, amit a bádogos elkészít, ő pedig a formával kiszaggatja, majd megsüti a tésztát.

A kisütött mézeskalácsot díszíteni is többféleképpen lehet. A legelterjedtebb módszer az írókázás, ennek során porcukros tojáshabbal mintákat rajzolnak rá a mesterek. Aztán be is vonhatjuk tojásfehérjével, piros festékkel, tojáshabbal vagy kakaós folyadékkal – attól függően, hogy fényes, piros, fehér vagy barna mézeskalácsot szeretnénk kapni, díszíteni pedig magvakkal (napraforgóval, tökmaggal, mandulával, szezámmal), tükörrel vagy dekorációs papírral is lehet. A legelterjedtebb díszítménye az indarajz, a virágminta, a tükröcske, de képet is ragaszthatnak vagy versikét is írhatnak rá.

A reneszánszát élő mézeskalácsokon a hagyományos díszítéseket ma már sokan kombinálják modern díszítőelemekkel és formákkal, mert eladni csak így lehet. Elvira is, miközben szívvel-lélekkel ápolja ezt az ízes hagyományt, lépést tart a korral. Mézesformái közül a legkelendőbbek a karácsonyi ajándéknak és karácsonyfadísznek készült mézeskalácsok, kapósak a nagy szívek is, de sütött már esküvőre köszönőajándékot, születésnapra gitárt, ballagásra periódusos rendszert, gyerekeknek bohócarcot és Hello Kittyt is.

Elvira most már nem éri be szépen rajzolt mintákkal: térbeli mézeskalács-virágokról álmodik. Új ötletekkel, szokatlan motívumokkal ő így tartja életben ezt a míves mesterséget.