Szerda délelőtt van. Rettegve közelítek az Ócskapiac felé, mert általában dugó van, s nem lehet haladni a zombori úton. Ha pedig a végállomás maga a bolhapiac, akkor meg a parkolással vannak gondok. Nem egyszer vitték már el az autómat amiatt, mert az út mellett hagytam. Most meglepetésemre már a piac bejárata előtt sorjáznak az üres parkolóhelyek. Ez azt jelenti, hogy bent sincs tömeg. Így is van. A hatalmas csarnokok szinte konganak.
Szóba elegyedek az elárusítókkal, akik egytől egyig arra kérnek, nevüket ne említsem. Azt mondják, mindenki az hétvégét várja. Igaz, hogy most nyár van, évi szabadságok vannak, és végül is valamennyi magyarországi vásárló hétköznap is van, de igazából a nagy tömeg hétvégente érkezik. Szombaton meg vasárnap együttvéve mintegy 20–25 ezer ember fordul meg Szabadka híres bolhapiacán.
– Mindent vásárolnak: ruhaneműt, sportcipőt, még gyümölcsöt meg paradicsomot, paprikát is. Nem sokkal ezelőtt ládaszámra vitték a földiepret. Meg a magyarországi élelmiszert is itt megveszik és viszik vissza Magyarországra. Mert itt olcsóbb, mintha otthon vennének sajtot, szalámit, mosóport… – mondja az egyik elárusító. A másik arról beszél, ha nem lennének a magyarországi vásárlók, akkor be lehetne zárni az Ócskapiacot, és akkor bizony itt egyszerre 3000 munkanélküli lenne. A 2500 asztal mellett ugyanis mintegy háromezren dolgoznak. Van, aki nyugdíja kiegészítését keresi itt meg, mások meg a betevő falatjukat, ismét mások meg a családot ebből tartják el.
Az egyik hölgy arról beszél, hogy a hétvégéket leszámítva naponta egy-két vásárlója van. Egy másik meg hozzáteszi, nem is tudja, mikor fizettek neki utoljára dinárban. A forint ugyanis elfogadott fizetőeszköz a bolhapiacon.
Mindenki örül a magyarországi vásárlóknak. Leginkább azok, akik ruhaneműt árulnak, no meg a sütödések.
A kínai meg a török holmit árulók járnak a legjobban, mondják, mert nagyon sok magyar vásárlót nem érdekli a minőség, csak az, hogy a terméken jól látható helyen legyen a világmárkajelzés. Egy másik elárusító hamar hozzáteszi, hogy azok, akik ilyen termékeket vásárolnak, azok a vékonyabb pénztárcájúak, nekik az a tapasztalatuk, hogy Magyarországról Szabadkára a középréteg jár vásárolni. Mégpedig az egész ország területéről. Budapestről szinte minden hétvégén érkeznek, de a Szeged- és Kecskemét-környéki bevásárlóturisták mellett érkeznek Debrecenből sőt Sopronból is.
Azt is elmondják az asszonyok, hogy a 300–400 dináros pólók, amelyekre a világmárkákat nyomtatják, Szabadkán készülnek. Mintegy 150 olyan varroda működik Szabadkán, ahol a török véges áruból ezeket a pólókat varrják. S hogy ez mennyire jó üzlet, azt a piacon tapasztaltakkal támasztják alá. Elmesélték, hogy az egyik ilyen holmit áruló társuknak előbb csak egy bérelt asztala volt, majd kettő, még kettő. Nyilván van igény az ilyen portékára.
Régen jártam már az Ócskapiacon. Legutóbb azt tapasztaltam, hogy fiatal lányok dolgoztak a kínai boltokban, ők árulták a parfümöket, a ruhás asztaloknál is ők ácsorogtak. Most egyetlen fiatal nőt láttam. A többiek mind hatvan-hetven körüliek lehetnek. Kérdeztem, hol vannak a fiatal lányok? Hová tűntek? Elmentek külföldre? Nem, mondják, valamennyien az ipari parkban, a külföldi tulajdonban lévő gyárakban dolgoznak.
– Hála istennek, hogy elmentek! Végre rendeződött a sorsuk, mondja egyik nyugdíjas nő, aki járandósága kiegészítése miatt árul itt. Azt mondja, keveset fizettek a fiatal nőknek, és persze nem voltak bejelentve, sokkal jobb, hogy itt hagyták a piacot.
A falatozók előtt sincs most tömeg, pedig mindenki arról mesél, hogy nem csak vásárolnak a Magyarországról érkezők, hanem fogyasztanak is. A jóízű pljeskavica a legkedveltebb, meg más rostonsültek is kelendőek. Az egyik sütödében megkérdeztem, egy hétvégén az egész piacon szerinte hány pljeskavica fogy el? A sütödés arra tippelt, hogy legalább 8000–10 000 adag étel vevőre talál.
A bevásárlóturizmus a szabadkai árusok szerint júliusban és augusztusban minimálisra csökken. A vendégmunkások áradatától tartva nem jönnek a magyarországi vásárlók. Ebben a két hónapban 4-5 sőt több órát is várni kell a határokon. Ezt már nem vállalják fel.
