A vakoknak és gyengén látóknak számos nehézséggel kell megküzdeniük a mindennapokban. Nenad Nimčević, a szabadkai Vakok és Gyengénlátók Egyesületének elnöke elmondta, a vakokat és gyengén látókat is ugyanazok a nehézségek sújtják, mint a polgárok többségét. A munkanélküliség jelenléte fokozottan terheli őket, ugyanakkor az inklúziós oktatás is nehézségek elé állítja a kisdiákokat, hiszen, mint mondta, amíg a tanítók nem tanulják meg a Braille-írást, nem tudnak haladni ezekkel a gyerekekkel. De a mindennapi boldogulás, a biztonságos közlekedés sem adott a nem látók számára.
A Szerbiai Vakok Szövetsége szervezésében és a szabadkai Vakok és Gyengénlátók Egyesületének társszervezésében Palicson emlékeztek meg a fehér bot világnapjáról.
A tanácskozást Modest Dulić polgármester nyitotta meg, aki felszólalásában kiemelte, korábban a fehér botra az emberek úgy tekintettek, mint a koldusbotra, de a fehér bot nem más, mint az önállóság szimbóluma.
– Amikor megemlékezünk erről és az ehhez hasonló világnapokról, akkor nem a fogyatékosságra kell a hangsúlyt fektetni, ugyanis a fogyatékosság nemcsak a fokozott figyelmet követeli meg tőlünk, hanem inkább azokat az értékeket kell kiemelni, amelyek lehetővé teszik, hogy ezek az emberek is érvényesülni tudjanak. A vakok és a gyengén látók is teljes értékű emberek. A szabadkai önkormányzat igyekszik a lehetőségeihez mérten támogatni a Vakok és Gyengénlátók Egyesületét. Az elmúlt években hangos jelzőkkel láttuk el a forgalmasabb útkereszteződésekben a villanyrendőröket, illetve igyekszünk felszámolni mindent, ami akadályként szolgál polgártársaink számára – emelte ki Modest Dulić.
A világnap alkalmából megszervezett kerekasztal-beszélgetésen a központi téma a vakok és gyengén látók biztonságos közlekedése volt, amelyre vendégül meghívták a szabadkai közlekedési rendőrség képviselőjét is. Kovács Józseftől, a szabadkai közlekedési rendőrség parancsnokhelyettesétől megtudtuk, sajnos a közlekedésről szóló törvény nem foglalkozik kellőképpen a vakok és gyengén látók biztonságos közlekedésével. A törvény csupán két, vagy három szakaszában említi meg a nem látókat, vagyis mintha egyáltalán nem is vennének részt a közlekedésben. Éppen ezért felkínálta az egyesületnek, működjenek együtt és próbáljanak meg olyan módosításokat kidolgozni, amelyek lehetővé teszik, hogy akadálymentesen és zavartalanul közlekedhessenek a vakok és gyengén látók.
Milan Stošić, a Szerbiai Vakok Szövetségének elnöke reagálva a parancsnokhelyettes szavaira, rámutatott, a vakok és gyengén látók számára éppen az okozza a legnagyobb problémát, hogy azok, akiknek az lenne a feladatuk, hogy elhárítsák a problémát, nem elég képzettek és nincsenek kellő mértékben beavatva a problémákba. Mint mondta, azért olyan fontos beszélni a vakokat érintő problémákról, hogy minél inkább tudatosuljon az emberekben, hogy mik azok, amelyek problémát okozhatnak a vakoknak.
Goran Pećanac, aki maga is vak, saját tapasztalatait osztotta meg a jelenlevőkkel. Mint mondta, ahhoz, hogy egy vak önálló legyen, mindenekelőtt akarnia kell az önállósodást. Majd be kell szereznie egy fehér botot, ami igazából alapfeltétele a vakok önállóságának. Rámutatott, sajnos a fehér botok beszerzésével is akadályba ütköznek a vakok, hiszen egy megfelelő fehér bot beszerzése nem egyszerű feladat, még úgy sem, hogy az egészségügyi alap terhére a vakoknak joguk van kétévente egy fehér botra, mint segédeszközre. Kiemelte, a tapasztalatok szerint a biztosító terhére kapott botok nem is fehérek, és nem is a vakok számára kialakított eszközök, inkább hasonlítanak a járáshoz használatos botra. Miután azonban a vak személy beszerezte a szükséges segédeszközt, a közlekedés során szembesül a legtöbb akadállyal. Egyrészt nagyon ritka jelenség a vakvezető kövek beépítése a járdába, így nehézkes a közlekedés. De talán nem is ez okozza a legnagyobb gondot, hanem a járdára parkoló autók, a rossz helyre kihelyezett konténerek, a különböző akadályok, amelyek a parkolást akadályozzák, a vakok közlekedését is megzavarják. Nyílt sahtok, vagy a meg nem jelölt útépítő munkálatok pedig veszélyesek is lehetnek. Nincsenek megjelölve a buszmegállók, ugyanakkor pedig egy ismeretlen segítsége nélkül a tömegközlekedés is lehetetlen, hiszen a megállóban soha nem tudja a vak személy, hogy az éppen megállt buszra, vagy villamosra kell-e felszállnia. Később pedig azt sem tudhatja, hol, melyik megállón kell neki leszállni. A bevásárlás pedig szintén egy külön nehézséget jelent, hiszen a nagy áruházakban semmilyen jelzés nem segíti a vakokat abban, hogy önállóan feltalálják magukat. A közintézményekben sincs sehol feltüntetve Braille-írással, hogy melyik helyiségben mi található, vagyis sokszor nem tudják, hol kell elintézni hivatalos ügyeiket. Vagyis, mint arra Goran Pećanac rámutatott, számos tennivalója van még a társadalomnak, hogy a vakok és gyengén látók önálló és teljes értékű tagjai legyenek a közösségnek.
