2024. október 26., szombat

Málna, csipkebogyó

Külföldön keresettebbek az itthon megtermelt biotermékek

A szabadkai Szabadegyetem épületében tegnap nyílt meg a huszadik BioFest, amelyen ezúttal is számos kiállító termékeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők, ugyanakkor szakmai programokra is sor került. A rendezvény fókuszában az organikus termékek, illetve az organikus termelés áll, és a szervezők ezek jelentőségére igyekeznek felhívni a figyelmet.
Snježana Mitrović, a Biofestet szervező Terra᾽s Egyesület vezetője az újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy egyre több biotermelő van az országban.
– A tárlatunkon tizenöt kiállító vesz részt, akik ezúttal nem árusítják termékeiket, de az érdeklődők minden információt megszerezhetnek az adott termékek megvásárlásával kapcsolatban. A legtöbb kiállító Vajdaságból érkezett, többek között Futakról, Kiszácsról, Újvidékről, Tóthfaluból. Az idei rendezvénysorozatunk újítása, hogy a fogyasztóknak is szervezünk előadást, amit kóstolóval is egybekötünk. Emellett több előadást tartunk a termelőknek, feldolgozóknak, forgalmazóknak. Egy nehéz termelési éven vannak túl a biotermelők is, ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy évről évre nő azon területek nagysága, ahol biotermelés folyik. 2020 és 2023 között húszezerről 29 ezerre nőtt a biotermesztésben művelt terület, és ebből Vajdaság kilencezer hektárral veszi ki a részét. Egyre több termelő foglalkozik biotermeléssel, de ez még mindig kevés, sok készterméket importálunk, ugyanakkor az export is jelentős, és elsősorban nyersanyagot viszünk ki az Európai Unió országaiba – mondta a főszervező, aki azt is hozzátette, hogy a termelők helyzetét az is nehezíti, hogy az állami támogatásokra vonatkozó pályázatokat az idén még nem írták ki.
A Biofesten hagyományosan megválasztják az év biotermékét és az év biotermelőjét. Az idén az év bioterméke címet az óbecsei Real Red Raspberry Kft. málna gyümölcskréme. A vállalkozás képviseletében Tatjana Avramov nyilatkozott a médiának.
– Cégünk biotermelésből származó gyümölcs feldolgozásával foglalkozik. Hosszú időn keresztül a most díjazott málnakrém volt az egyetlen termékünk, amely ismert a biotermékek iránt érdeklődők körben, és amely külföldön is elismert. Az utóbbi időben szilvából, csipkebogyóból is készítünk gyümölcskrémeket. Vidékünkön is egyre keresettebbek a biotermékek, de az itteni kereslet alacsony, és kicsi a piac ahhoz, hogy egy brandet rá tudjunk építeni, éppen ezért a kezdetektől az exportra helyezzük a hangsúlyt – hallhattuk Tatjana Avramovtól.
Az év biotermelője címet a törökkanizsai Fekete Károly érdemelte ki, aki ötven hektáron foglalkozik biotermeléssel.
– Örülök az elismerésnek, és bízom benne, hogy ezzel én is hozzájárulok a környezetünk megőrzéséhez, a fenntartható mezőgazdaság fejlődéséhez. Elsősorban csipkebogyó termesztésével foglalkozom, és a termékeimet külföldön értékesítem. Tapasztalataim szerint évről évre egyre nagyobb a kereslet az organikus termékek iránt, és feladatomnak érzem, hogy népszerűsítsem ezt a termelési formát. Ugyanakkor szaporítóanyag-előállítással is foglalkozom, és bárhol értékesítem azt, Európában vagy Ázsiában, mindig javaslom, hogy organikus módon neveljék és gondozzák – mondta a termelő.

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Fekete Károly / Benedek Miklós felvétele