2024. december 22., vasárnap

Habzsolták a könyveket

A villámolvasás fortélyait oktatták a VM4K-ban

Villámolvasási tanfolyamot tartottak Villámolvasás a gyakorlatban! címen a hétvégén Szabadkán a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban. A két napig tartó képzésre olyanok jelentkeztek, akik tanulmányaikhoz, munkájukhoz akarták elsajátítani a gyorsolvasás technikáját, de akadtak olyanok is, akik több száz oldalas könyveket, regényeket szeretnének ezzel a módszerrel elolvasni.

A 8–8 órás képzés Lantos Mihály egyetemi oktató és tanulásmódszertan-tréner vezetésével zajlott.

– Nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is láthatják a résztvevők, hogy két napon keresztül hogyan lehet elsajátítani a villámolvasás fortélyait. Folyamatosan gyakorolni kell a technikát, hisz a hagyományos olvasást sem kétnapos kurzuson tanultuk meg gyerekként. A jó hír a villámolvasással kapcsolatban pedig az, hogy annak a módszerét nem kell olyan sokáig gyakorolni, mint a hagyományosat. Tapasztalatom szerint a kurzust követően ha a résztvevő 3–4 könyvet dolgoz fel négy-öt hét alatt, akkor már gyakorlott villámolvasónak nevezhető. Ezt követően már olyan kiadványokat is elolvashat, aminek tétje, kockázata van, tehát például vizsgázni kell belőle – nyilatkozta lapunknak Lantos Mihály.

Mint azt az előadó elmondta, a villámolvasási technikának a gyorsaságon kívül az az előnye, hogy a technikája által könnyebben megjegyezhető az olvasott anyag tartalma.

– Ha valaki a munkájához vagy a tanulmányaihoz szeretne egy bizonyos anyagból ismereteket szerezni, akkor mindenképpen érdemes a villámolvasási technikát alkalmaznia. Ez egy fantasztikus módszer, amit mindenkinek el kellene sajátítania. Magyarországon számos olyan lelkes pedagógus van, aki ezt a tanulási stratégiát beleteszi az oktatási anyagba, hogy segítse a diákjait – mondta az oktató.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás