2024. december 22., vasárnap

Terhes nőt támadott meg egy migráns Szabadkán

A városközpontban még szerdán világos nappal egy migráns megtámadott és zaklatott egy áldott állapotban lévő huszonnyolc éves hölgyet. Miloš P., a hölgy jegyese elmondta, hogy a lányt két migráns közelítette meg a Vasa Stajić utcában, majd az egyikük megpróbálta megérinteni a nő nemi szervét, aki elütötte a támadó kezét, majd sikoltozni kezdett, ezt követően pedig mindkét migráns elmenekült a helyszínről.

– Az eset még szerdán délelőtt kilenc óra körül történt. A jegyesem még mindig sokkos állapotban van és nem tudja elhinni, ami történt. Habár elég forgalmas utcáról van szó, a támadás pillanatában épp senki sem tudott a segítségére sietni – magyarázta Miloš P.

Hozzátette, hogy a másik migráns kiabálni kezdett a támadást elkövető társára, majd rögtön menekülni kezdtek. Hangsúlyozta, hogy a párja terhes és nagy stresszt kellett elviselnie.

A rémült lány azonnal felhívta a párját, majd miután valamennyire sikerült megnyutatni, egy órával később a rendőrségnek is jelentették az esetet.

– A rendőrök meghallgattak, majd kijelentették, hogy személyesen kell bejelenteni az esetet, méghozzá azonnal, hogy mielőbb sikerüljön elfogni az elkövetőt. Nem szerettem volna a jegyesemet a rendőrségre vinni, mert nem akartam még nagyobb stressznek kitenni, ugyanakkor az elkövetők ez idő alatt bárhol elbújhattak és nehezen lehetett volna megtalálni őket – mondta Miloš P.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció