A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ Csütörtök esték másképp című rendezvénysorozatának keretében Baráth Gábor Gergely történelemtanár Molnár Tibor helytörténésszel, a Zentai Történelmi Levéltár főlevéltárosával beszélgetett. A beszélgetés során Molnár Tibor többek között mesélt arról, hogy miből áll egy levéltáros munkája, ismertette az eddig megjelent könyveiben publikált kutatási eredményeit, miközben röviden felvázolta a Tisza menti települések és Szabadka legfontosabb, I. és II. világháborús történéseit.
Molnár Tibor és Baráth Gábor Gergely (Fotó: Patyi Szilárd)
A közönség az est folyamán átfogó képet kaphatott Szabadka I. világháborús hétköznapjairól. Molnár Tibor Szabadka a Nagy Háborúban című kötete alapján ismertette az akkor történteket. Elmondta, hogy Szabadka az 1910-es népszámlálás szerint 95 ezres lakossal rendelkezett. Ezzel a számmal Budapest és Szeged után Magyarország harmadik legnépesebb városa volt, bevételek tekintetében pedig a leggazdagabb. A levéltáros azt is elmondta, hogy egy ilyen nagyvárosban mindössze 50 rendőr őrködött a közbiztonság felett, de hozzátette, hogy ez a kis létszámú rendőrség példás rendet tartott fenn Szabadkán. Az I. világháború ezt a helyzetet gyökeresen megváltoztatta. Szabadkán keresztül ment át minden vonat a szerb frontra, a sebesülteket a frontról pedig a városi kórházba szállították, miközben a katonaszökevények is megjelentek. Közben a közbiztonság és a közellátás egyre romlott Szabadkán. Az egykor gazdag városban kéthavonta csökkentették a fejadagokat.
– Sokan emlékeznek még arra, hogy a 90-es években, a délszláv háborúk idején milyen állapotok uralkodtak Szabadkán. Azt kell mondanom, hogy 1914 és 1918 között is hasonló állapotok voltak a városban – mutatott rá a levéltáros.
Molnár Tibor Szabadka háborús veszteségeivel kapcsolatban elmondta, hogy könyvében 1460 elesett magyar honvéd adatait gyűjtötte össze. Hozzátette, hogy ebből ezren voltak a szabadkai születésű katonák, a többi 460 katona pedig az Osztrák–Magyar Monarchia más területeiről származott, akik a szabadkai kórházban vesztették életüket. Ezeknek a katonáknak a zömét a Zentai úti temetőben Paganini százados sírja köré temették el. A sírokat 1920-ig folyamatosan gondozták, de Trianon után az enyészetté váltak, pedig a trianoni békeszerződés is előírta, hogy a katonasírokat gondozni kell. Hozzátette, hogy az egész Tisza mentén, Horgostól Bácsföldvárig, eddig 3616 elesett honvédkatona nevét sikerült összegyűjtenie, így feltételezése szerint egy akkora nagyvárosnak, mint amilyen Szabadka, sokkal nagyobb lehet a vesztesége 1460 főnél. Annál is inkább, mert Molnár Tibor az 1919-ig nézte át a levéltári iratokat. Szerinte további kutatásra van szükség, főképp az 1919 utáni szabadkai levéltári forrásokat kellene átvizsgálni.
Az est hátralévő részében Molnár Tibor mesélt a Tisza mente II. világháborús veszteségeiről, ez irányú kutatásainak eredményeiről, valamint a zentai levéltár titói korszakról szóló kiadványairól is.
