2024. december 22., vasárnap
HAJDÚJÁRÁS

Kezdődik a motorosidény

Az Old Bikers Vojvodina motorosklub szombaton Hajdújáráson rendezte meg hagyományos szezonnyitó találkozóját. Az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett eseményen ezúttal is száznál több motoros és motor vett részt elsősorban Vajdaságból, valamint Magyarországról. A rendezvény egyik célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét arra, hogy a forgalomban mostantól több motorosra számíthatnak, ugyanakkor az esemény egyik fénypontja a motorok megszentelése volt.

Lapunk kérésére Kikity Attila, az Old Bikers Vojvodina alelnöke nyilatkozott a rendezvényről.

– Az elmúlt időszakban nagy tapasztalatra tettünk szert a motorostalálkozók szervezésében, és aki most jelen van, láthatja, hogy ezúttal is sikerült mindent a helyére rakni. Az idén is sokan gyűltünk össze, ami részben annak is köszönhető, hogy a vajdasági motorosunió naptárában ez az év első találkozója, a motorosok már ki voltak éhezve egy kis barátkozásra. Ki kell emelni a motorszentelést is, amelyre a Szentkúton került sor. Ez különleges helyszín, hiszen mind a katolikus, mind a pravoszláv hívők számára fontos, és így a motorosok számára is. Sokan ezért is jönnek el a találkozónkra, akár távolabb településekről is, hogy részt vegyenek a motorszentelés szertartásán – fogalmazott Kikity Attila.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A hajdújárási helyi közösség udvara a délelőtti órákban gyorsan megtelt (Benedek Miklós felvétele)