Szeptember 23-án újra begördült a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora. Minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A teljes beszélgetésről készült videót a Magyar Szó online felületén, a Facebook-oldalunkon és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.
A magyar kultúra napja alkalmából minden évben átadják a Magyar Kultúra Lovagja címeket, amelyet ezúttal Hajvert Ákos bácsfeketehegyi versmondó is kiérdemelt. Ahogyan fogalmazott, soha nem volt az a kisgyermek, akit a tanító vagy a magyartanár szavalóversenyre küldött volna, inkább az irodalomelmélet állt közelebb hozzá, mintsem az előadóművészet. Azóta többszörösen díjazott versmondó lett, és a színházi világ sem áll távol tőle: hol a rendező szerepét vállalja magára, hol pedig a színpadon jeleskedik. Vele beszélgettem az első szavalással kapcsolatos élményeiről, és egy kis betekintést is kaphattunk a készülő, hétköznapinak semmiképp sem mondható, színházi darabjukról is.
Viszonylag későn kezdtél el komolyabban foglalkozni magával a versmondással. Azonban engem az érdekel, hogy emlékszel-e az első versedre, amit elszavaltál?
– Arra, hogy felnőtt fejjel mit mondtam el először, arra igen, de hogy gyerekként melyik volt az első, arra sajnos már nem. Menjünk sorjában. Gyerekként nem voltam egy erős szavaló, nem én voltam az, akit a tanító néni vagy a magyartanárnő a közönség elé küldött volna. Inkább az irodalomelméletben voltam erős. Azonban emlékszem olyan helyzetekre, amikor verset mondtam. Egy ugrik be most, ez pedig Kosztolányi Dezsőnek A doktor bácsi című verse A szegény kisgyermek panaszaiból. Ezt általános iskolában biztos szavaltam valamikor. Azonban arra a két szövegre, amellyel a Kaleidoszkóp VersFesztiválra készültem, tisztán emlékszem. Eszem ágában sem volt elmenni, külső ösztönzés miatt vettem részt rajta. Molnár Krekity Olgával készültünk fel rá. Az egyik vers egy kortárs magyar költő szövege volt, Bella István Zuhogó föld című költeménye, a másik pedig Kosztolányitól a Halotti beszéd. Milyen érdekes, hogy megint visszatért Kosztolányi. Amikor elmentem a fesztiválra, csak az lebegett a szemem előtt, hogy ne akadjak meg, hiba nélkül végigmondjam. Amikor véget ért az első nap és elmondtam a Kosztolányi-verset, az egyik zsűritag odalépett hozzám és azt mondta, hogy figyelni fog. Nyilván ez adott egy kis terhet, azonban a másnapi szövegem is jól sikerült. Olyannyira, hogy szóltak, hogy a gálán is el kell mondanom. Szóval akadt stresszforrás rendesen, hiszen a gála a budapesti Merlin Színházban volt, ahol felléptek az Operettszínház színészei és Ágnes Vanilla is, mindezt pedig az MTVA nagy kamerái fel is vették. Álltam a függöny mögött, a szövegemre összpontosítottam, de mindent elfelejtettem. Mintha leengedték volna a fekete függönyt. Nem jutott eszembe sem a költő neve, sem a cím, semmi. Szerencsére mire kiléptem a közönség elé, mindez elmúlt. Fesztiváldíjas lettem ezen a nagy versenyen. Ez egy hatalmas visszaigazolás volt arról, hogy talán nagyot tévedek, ha azt gondolom, hogy nem kellene ezzel foglalkoznom.
Azonban nemcsak a versmondásban jeleskedsz, de a színházi életben is megállod a helyed. Épp egy igen érdekes darabbal készültök. Elárulsz nekünk ennek kapcsán egy kis kulisszatitkot?
– Ez egy vacsoraszínház lesz, amely itt, a vidékünkön nem igazán jellemző színházi forma. Talán ilyent nálunk még nem is csináltak. Izgalmas, mert nem jellemzően színházi közeget kíván, de meg kell hogy teremtse azt. Az emberek, akik ide eljönnek, egyrészt szórakozni szeretnének, másrészt pedig jót enni. Maga az előadás úgy épül fel, hogy lemegy az előétel, majd következik egy kis részlet az előadásból, majd a leves, újra egy kis színház, a főétel, és végül a harmadik rész. A játékidő összesen másfél óra, szóval önmagában is megállná a helyét, de itt most félórás részekből tevődik össze. A szöveget Brestyánszki Boros Rozi írta, aki sokat kutatott a XX. század első felében élő írók, költők művei között. Ismerősen csenghet majd egy-egy történet, hiszen szó lesz benne például Déryné kolozsvári töltött káposztájáról is, de ez csak egy a sok közül. Ez az előadás igyekszik minden réteget megcélozni. Itt most talán én vagyok a legképzetlenebb, hiszen Kálló Béla Jászai-díjas színművész is játszik benne, aki egyben a rendezője is, de szerepel még benne Povázsánszki-Kőműves Noémi frissen végzett színművész és Juhász Gábor is, aki nemcsak színésze az előadásnak, hanem zenésze is. A bemutató február 17-én és 18-án lesz a kelebiai Márton Áron Közösségi Házban.
Ha már a gasztronómiánál tartunk, a családodtól sem áll messze, hiszen füstölthús-készítéssel is foglalkoztok. Ez hogyan lépett az életetekbe?
– A feleségem szüleinek komoly gazdasága van, így alapvető, hogy az kitermeli saját részre a húst is meg a zöldségfélét is. Évekkel ezelőtt, amikor jöttek a téli disznóvágások, akkor egy picit többet készítettünk, mint amennyit elfogyasztottunk volna. Ezt a többletet értékesítettük, és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Sokan azt mondták, hogy visszahozta számukra a gyermekkor ízét, azokat az élményeket, amelyeket már elfeledtek. A mai rohanó világ azt diktálja, hogy vegyük meg gyorsan a boltban, akár már szeletelve, és nem kell várnunk rá, vagy otthon tárolnunk, hanem megvesszük, megesszük, és mehetünk tovább. Szóval a pozitív visszajelzések hatására a következő évben több sertés került levágásra, s elkészültek a termékek. Van itt sonka, szalonna, füstölt kolbász, kulen, füstölt tarja, füstölt karaj, csülök, füstölt borda, amiket az ember tud tárolni, de vannak friss termékek is, mint a töpörtyű, az abált szalonna, a májas hurka, a sütni való hurka és kolbász. Így alakult, hogy most már Újvidéktől Szabadkáig, Zentától Bácskossuthfalváig mindenhol van kialakult vevőkörünk, ahová én viszem el személyesen az árut. Verset nem mondok mellé, de egy jót beszélgethetünk...
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele
