Szeptember 23-án újra begördült a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora. Minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A teljes beszélgetésről készült videót a Magyar Szó online felületén, a Facebook-oldalunkon és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.
Lennert Móger Tímea folyamatosan úton van. Ha nem riportalanyok után futkos, akkor épp egy könyvbemutatón vesz részt. Az élete szerves részét képezi az utazás, mint ahogyan a táj, ahol született. Doroszló folyamatosan visszaköszön a verseiben, meghatározza munkásságát. Tavaly kiérdemelte a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének szórványdíját, hiszen munkájával évek óta gazdagítja napilapunk hasábjait, emellett a Nyugat-Bácska portál újságírói-szerkesztői munkáját is ő látja el egy személyben. De vajon mi volt előbb: költő vagy újságíró?
– Szinte egyidejűleg történt a kettő. Ahogyan elkezdtem tudósításokat írni a Dunatáj hetilapnak, illetve tudósításokat készíteni a Zombori Rádiónak, azzal egyidőben ütötte fel a fejét az életemben a költészet. Fiatal, kamasz lányka voltam, és egy erős érzelmi hatásra írtam meg az első versemet, mi másról, mint a szerelemről. Nagyon gyorsan megjelentek ezek a verseim különböző hetilapokban. Tanárom biztatott, hogy folytassam az írást, hiszen érdemes vele foglalkozni, de a tudósításban is akadt segítségem, Fekete J. József, aki akkor a Zombori Rádió szerkesztője volt, vagy Dautbegovics Zoltán, aki tudósítóként dolgozott a Magyar Szónak abban az időben, emellett a Dunatáj hetilapnak. Tulajdonképpen ők indítottak el engem ezen az úton. Most már a két tevékenység szépen megfér egymás mellett, és harmóniában vannak.
Milyen eseményen vettél tegnap részt Muzslyán?
– Egy nagyon szép estén volt alkalmam közreműködni. A helyi Sziveri János Művészeti Színpad vezetőivel már sok éve együttműködünk. Kovács Jolánka elnöknek és a nemrégiben elhunyt N. Czirok Ferencnek köszönhetem ezt a kapcsolatot. A Sziveri Színpadnak volt egy nagyon jó verspályázata, és oda küldtem el a kéziratomat. Tulajdonképpen akkor kezdtem a komolyabb próbálkozásokat a versekkel, a publikálással. Különdíjas lettem. Gyakorlatilag azóta fennáll ez a kapcsolat a muzslyaiakkal, Kovács Jolánkától pedig rendszeresen kapok megbízatást. Most Sisakos Fanni kishegyesi születésű, Muzslyán élő költő legújabb könyvéhez írhattam meg a recenziót. A kötet címe Mélycseppek. Erről volt alkalmunk beszélgetni.
A Magyar Szó tudósítójaként dolgozol, de emellett a Nyugat-Bácska portál szerkesztője vagy. Ez hogyan lépett az életedbe?
– Tulajdonképpen hiánypótló szerepe van ennek a portálnak. Amikor sok-sok év után megszűnt a Dunatáj hetilap, akkor ezt az űrt próbáltuk kitölteni. Pelt Ilonával, a nyugat-bácskai élet egyik fő mozgatójával, és a portál eszmei megalkotójával úgy éreztük, hogy szükség van egy ilyen információs csatornára, ami a miénk, ahol megmutathatjuk, bemutathatjuk az értékeinket, eseményeinket. Nem csupán tájákoztató, hanem dokumentáló jelleggel hoztuk létre, azért, hogy nyoma legyen mindennek, amit csinálunk a közösségi életben. Ez most már szépen kiforrta, kinőtte magát. Hetedik éve létezik. A portál úgy működik, hogy a helybeliek jelzik nekünk, hogy milyen eseményeik vannak, de szoktak magukról képeket is küldeni, ha véletlen nem jutok ki, hiszen egyedül végzem az újságírói-szerkesztői munkát. Jelen vagyunk a Facebookon, itt hozzá tudnak szólni az emberek, értesülnek arról, hogy mikor, mi és hol történik. A nyugat-bácskai közösségről szóló híreket közzétesszük a Magyar Szóban, a Pannon RTV-ben, vagy a Hét Napban is.
Ha három szóban kellene jellemezni magad, mi lenne az a három szó?
– Cseles és jó kérdés! Az ember folyamatos megújulásban van – ez így van jól –, de emiatt folyton újra kell hogy definiáljuk önmagunkat. Éppen ezért érdekes, hogy most milyennek látom magam, három szóban. Mindenképpen a megbízhatóság lenne az első, talán a kreativitás is rám illik, és végül pedig az odaadás. Amit csinálok, azt igyekszem szívvel-lélekkel, teljes odaadással csinálni, és ez olykor nem könnyű. Maga az alkotási folyamat is olyan, hogy csak akkor tudok hiteles dolgokat létrehozni, ha őszintén önmagamat adom.
Ha valaki olvas egy Lennert Móger Tímea-verset, rád ismerhet, vagy netán megismerhet téged?
– Én azt gondolom, hogy igen, és azt is mondják, hogy erősen, vagyis egyre inkább alanyi költészet az, amit művelek. Úgy vélem, hogy kirajzolódik a jellemem, a hozzáállásom a környezetemhez, ahhoz a vidékhez, ahol élek, az emberekhez, az értékrendhez. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen tájba születtem bele, és itt tudtam maradni, mert nagyon tápláló közegről van szó. Nemcsak a táj, hanem az emberek részéről is sokat kapok. Van egy nagyon komoly baráti köröm, egy közegem, amelyhez mindig vissza tudok térni. Amikor csak úton vagyok, mindig tudom, hogy hol a bázis, hol az állandóság, a biztonság, ami sokat jelent egy alkotó ember számára.
Jelen pillanatban min dolgozol?
– Most megint egyfajta megújulási folyamatban vagyok, mely nagyon izgalmas, hogy merrefelé alakul. A legújabb kötetem a Sajátfalu című verseskötet volt, amely a kisebbségi lét, a szórványlét problémáit boncolgatja, még intenzívebben mint korábban. Most viszont úgy érzem, hogy ezt a témát egy picit lezárom, és egy másik dimenzió felé kacsingatok. Nyitottabban állok ahhoz a kérdéshez, hogyan változtat rajtunk az idő múlása. Ezt próbálom kicsit ezekben az új versekben kifejteni. Erősen személyes hangvételűek, de azért ezekben is visszaköszön a környezet, a táj, ami körülvesz. Ez mindig meg fog maradni.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele
