Szeptember 23-án újra begördült a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora. Minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A teljes beszélgetésről készült videót a Magyar Szó online felületén, a Facebook-oldalunkon és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.
Détári Apollónia számára talán nem is volt kérdés, hogy a zene meghatározó eleme lesz az életének, hiszen családjának nagy része is ezzel foglalkozik: édesanyja is az újvidéki Művészeti Akadémia hallgatója volt, akárcsak ő most, mindketten orgonán játszanak, és kórusvezetői tanácsért sem kellett messzire mennie, hiszen ez is egy közös pont anya és lánya életében. Apollónia már gyermekként édesanyja kórusában énekelt, emellett különféle énektáborokba is járt. Már ötéves korában megtanult játszani a zongorán, amelyet később az orgonára cserélte le. De vajon mennyire különbözik egymástól a két hangszer? És milyen lehetőségei vannak egy komolyzenei szakembernek itt, Szerbiában? Erről beszélgettünk utunk során.
Az orgona nagyon bonyolult hangszernek tűnik a laikus szemnek. Vagy igazából az is?
– Abból a szempontból nehezebb rajta játszani, hogy szükséges a láb használata, egy teljes sort kell figyelni. Sokan úgy gondolják, hogy az orgonistának könnyű, hiszen kottából játszik, nagyon sok esetben azonban ez lehetetlenség, és fejből kell tudni a teljes anyagot. Szóval, ha összegezzük, hogy pontosan mire is kell figyelnünk, akkor ott a jobb és a bal kéz, emellett a láb is, így áll össze a mű teljes egészében.
Édesanyád hatására választottad ezt a hangszert?
– Nem. Már amióta az eszemet tudom, ez ott volt az életemben, hiszen templomba járunk, és volt néhány alkalom, amikor mise közben odaülhettem az állandó részeket játszani, meg a gyermekkórussal is felléptünk a templomban orgonakísérettel, de nem ez volt a fő ok. Biztos, hogy hatással volt rám, hiszen az egyházi zene már gyermekkoromban vonzott. A terveim között szerepelt, hogy zongora szakra iratkozom, de biztos vagyok abban, hogy Isten más utat szánt nekem. Júniusban felvételiztem először, de nem sikerült. Még egy esélyem lett volna szeptemberben, de tudtam, hogy én ezt nem szeretném, így nyáron eldöntöttem, hogy inkább az orgona szakra felvételizem. Úgy gondolom, hogy az életem legjobb döntését hoztam meg akkor. Úgy léptem be a terembe, hogy az Úr akarata legyen meg, és ha nem sikerül, akkor ez tényleg nem az én utam. Középiskolában nagyon sok nehézségem akadt, a tanárok cserélődtek, versenyekre jártam, amelyek engem annyira nem éltettek, itt azonban teljesen megtaláltam önmagam. Szerencsém van, mert a tanárom fantasztikus. Borbély Zoltán egyaránt nagyon nagy hatással volt rám személyileg és szakmailag is az elmúlt négy évben, és most a mesteri képzésem alatt is.
A másik jelentős szegmense az életednek az Európa Kollégium kórusának vezetése. Ez hogyan jött?
– Már gyermekkorom óta énekelek. Először édesanyám gyermekkórusában kezdtem, majd az ifjúságiban. A középiskolában egyszerre két szakon tanultam, elméleti és zongora szakon. Ezen belül, a harmadik és a negyedik évben, volt vezénylésóránk, emellett kórustag is voltam négy éven keresztül. Nagyon tetszett, ahogyan dolgozott velünk a tanárnő, és anno ahogyan édesanyám is. Mindig bíztam abban, hogy egyszer lesz lehetőségem saját kórust alapítani és vezényelni. Hamarabb megtörtént, mint amire számítottam. Amikor elindultam az egyetemre, és kollégista lettem, ott az egyik nevelőtanár, aki szintén elvégezte az akadémiát, és szívügye a zene, említette, hogy mit tudnánk tenni a kollégiumi élet fellendítése érdekében. Ekkor álltam elő ötletemmel, hogy kórust alapítanék, s ezt a kollégiumban támogatták is, így a következő héten már ki is hirdettem, és később megalakult a 15-20 fős csoport.
Véleményed szerint, ha valakinek nincs teljes hallása, vagy egyáltalán nincs, később kialakulhat? Fejleszthető a hallás?
– Igen, én nagyon hiszek ebben, de megoszlik a művészek véleménye, mert sokan vannak, akik azt mondják, hogy azoknak, akiknek nincs hallása, esélye sincs, és akkor már meg is pecsételték őket. Én nem vagyok ennek a híve, és a kórustagok közül is sokan úgy jöttek, hogy nem volt abszolút hallásuk, hanem rengeteg munkával jutottak el oda, ahol most vannak. Annyira lelkesek voltak, hogy próbák után is odajöttek, kérdeztek. Szóval, kellő figyelemmel, odaadással, akarattal szerintem fejleszthető a hallás.
Talán egy ki nem mondott sztereotípia itt nálunk, hogy a zeneművészeti akadémiával csak zenetanár lehet az ember. Hol tud még elhelyezkedni egy profi komolyzenész?
– Akik hangszer szakon végeztek, azoknak van más lehetőségük is, de akik pedagógiai és elméleti szakon tanultak, ők általában zeneiskolákban tudnak tanárként érvényesülni, kórust vezetni, akik pedig tovább fejlesztik magukat, ők az akadémián is taníthatnak. A zenetanári szakma mindenki számára elérhető, de vannak, akik nem ebbe az irányba képzelték el az életüket, hanem előadóművészként szeretnének tevékenykedni. Ők különböző zenekarokban helyezkednek el. Általában egy adott együttes vagy kamarazenekar magának szervezi meg az estjét, majd miután megismerik különböző felkéréseket kap. Szóval van lehetősége annak is, aki nem csak zenetanár szeretne lenni. Úgy állok ehhez, hogy bár szeretem a szakmám, de mindig próbálom párhuzamba hozni a magánéletemmel. Ezt valószínűleg otthonról hozom, hiszen látom, hogy a szüleim már negyed évszázada házasok, és nagyon szép kapcsolatuk van.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele
