Szeptember 23-án újra begördült a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora. Minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A teljes beszélgetésről készült videót a Magyar Szó online felületén, a Facebook-oldalunkon és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.
Tápai János életének mindig is szerves részét képezte a labdarúgás. Arra a kérdésre, hogy mióta sportol, gondolkodás nélkül rávágta, hogy amióta tud járni. Bár más sportok is érdekelték, a foci volt a legfőbb szenvedélye. 15 éves korában az ifjúsági csapatban játszott, de egy évre rá már az első csapat sorait erősítette, így ő volt a legfiatalabb közöttük. Bár játékosként hamar szögre kellett akasztania a cipőt, edzőként ma is a pályán van.
– Huszonkét éves koromban egy térdsérülés miatt nem tudtam tovább focizni, és az elkövetkező öt-hat évben nem is vagyok részese ennek a világnak. 2011-ben vagy 2012-ben, nem emlékszem pontosan, a Lehel Labdarúgóklubban bővítés kezdődött, elindították a fiatalabb kategóriákat. Akkor megkerestek, hogy szeretnék-e edző lenni, és természetesen igent mondtam, hiszen mindig is érdekelt a foci. Először a 2003-as generációval foglalkoztam.
Szigorú edzőnek tartja magát?
– Szerintem nem vagyok az. Ez egy amatőr szint, nem tudunk elvárni tőlük nagy dolgokat, de azért megvan a fegyelem. Inkább barátként bánok velük. Lehet nem jól csinálom, de már kiskoruk óta foglalkozom például az első csapattal, és már ismerem őket, és ők is ismerik az én munkámat. Tudom, hogy ki mennyit bír, és annyit is várok el tőlük.
Véleménye szerint baráti viszonnyal többet el lehet érni?
– Amatőr szinten igen, hiszen itt mindenki azért focizik, mert szereti, és nem azért, mert fizetést kap érte. Úgy vélem, hogy így többet tudok elvárni tőlük, hiszen ők is többet tudnak adni, mint például akkor, ha nagy lenne a szigor.
Szoktak bármilyen közös programot szervezni, például csapatépítő tréningeket?
– Az első csapattal szoktunk. Néha tartunk közös vacsorát a klubkocsmában, ott van televízió is, és néha együtt nézzük a meccseket.
Akkor most a világbajnokság alkalmával is közösen szurkolnak?
– Nem, most szerintem mindenki otthon drukkol, hiszen vége van a téli fordulónak, és nem szerveztünk semmit.
Van-e utánpótlása az első csapatnak, akikkel bővíthetik a keretet?
– Természetesen van. A másik edző, Kurunczi Csaba most toborozta a 2015-ös és a 2016-os generációt. Az óvoda utolsó éveiben kezdünk velük foglalkozni. Évről évre jönnek, mindig megvan az a 10-15 gyerek, akik Muzslyáról, de Nagybecskerekről is eljönnek hozzánk játszani. Itt tényleg jók a lehetőségek, jól dolgozunk, és ezt mások is látják.
Tényleg inkább idejönnek focizni a nagybecskerekiek, mint ott helyben egy klubban?
– Természetesen Nagybecskereken is vannak jó klubok, ott is szépen dolgoznak a különböző korosztályokkal, de egyre gyakrabban van rá példa, hogy itt nálunk fociznak a fiatalok. Ilyen azelőtt nem volt, és ez számunkra nagy eredmény. Emellett egyre gyakrabban jönnek a környező falvakból, településekről is.
Milyen eredményeket érnek el a Lehel Labdarúgóklub csapatai?
– A kicsiknél főleg tornák vannak. Most is zajlik a Mini maxi torna, amelyet télen játszunk. Novemberben kezdődik, és március végéig tart. Minden mérkőzésbe úgy vágunk bele, hogy nyerünk, de ha az ellenfél jobb, akkor kezet nyújtunk, és ennyi. A korábbi tornákon szépen szerepeltünk, voltak első, második és harmadik helyezések is.
Hogyan tudják motiválni a kisgyermekeket? Hiszen náluk még fennáll az a probléma, hogy nem mindig tudnak veszíteni, és ez rosszul érinti őket.
– Igen, szoktak sírni egy-egy vesztes meccs után, de mindig mondom nekik, hogy nem az eredmény a lényeg, hanem az, hogy mindent megtanuljanak a focival kapcsolatban: a passzt, a kapura rúgást, de elsősorban azt, hogyan működik egy csapat, és azon belül mi a szerepe az egyénnek. A lényeg az ő fejlesztésük, hogy 14-15 éves korukban igazi focista váljon belőlük, és később profiként játszhassanak. Természetesen nem szeretnek veszíteni, de ahogyan említettem is, ilyenkor kezet nyújtunk, és megyünk tovább a következő meccsre, ahol megint a legtöbbet hozzuk ki magunkból. Megtanulták kezelni a helyzetet.
És az első csapattal mi a helyzet, ami az eredményeket illeti?
– Velük jelenleg a harmadik helyen fejeztük be a bajnokságot, a tavaszi szezonban pedig szeretnénk bekerülni az első kettőbe, így feljebb léphetünk egy ligával, és szerintem a Lehelnek ott a helye.
A helyi közösség elnökével készített interjúban már beszélgettünk arról, hogy a Lehel Labdarúgóklub egy hatalmas újításon ment keresztül.
– Igen. Összeköttetésbe kerültünk a topolyai TSC Labdarúgóklubbal, és az ő támogatásuknak köszönhetően kaptunk egy műfüves pályát, később pedig egy ballont, amellyel lefedtük a pályát, így most már télen sem gond az edzés, hiszen nem kell termet keresni, azt fizetni. Ez nagy segítség volt a klubnak.
Azelőtt nehézséget jelentett télen edzeni?
– Igen, minden korosztály számára. Az iskolában edzettünk, de ott nagyon kevés gyakorlatot lehetett csinálni, például a technikai edzéseket nehezebb volt kivitelezni.
Hogyan tudja a klub kezelni ezt a jelenlegi, válságos helyzetet? Hogyan tud fennmaradni?
– A legnagyobb nehézség most mindenfelé a pénzhiány. Szerencsére a TSC segít nekünk, támogat bennünket. Emellett a szülők is hatalmas segítség, hiszen a havidíjból tudjuk fedezni a klub költségeit.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
Nyitókép: Tápai János a Taxi vendége
