Szeptember 23-án újra begördült a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora. Minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A teljes beszélgetésről készült videót a Magyar Szó online felületén, a Facebook-oldalunkon és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.
Mindenki emlékei között található olyan is, amikor a szülei vagy a nagyszülei meséltek neki. Ezzel Toldi István sem volt másként, hiszen a népmese szeretetét az édesapjától örökölte, tőle tanulta meg az első meséket. Közös utazásunk után nevetve mesélte, hogy bármennyire is szeretett volna ő mesélni gyermekeinek, nem tehette, hiszen mindig azt követelték, hogy a nagytata meséljen nekik is. Így az akkor már Németországban élő nagytata magnókazettára mondta a különféle történeteket, amelyet postán hazaküldött, és István gyermekei magnókazettán hallgatták meg a csak nekik szánt esti mesét.
Ahogyan bemutattam, többszörösen díjazott népmesemondó. Melyik díjára a legbüszkébb? Egyáltalán ki lehet-e emelni egyet?
– Minden díj magában nagyon nagy örömet jelent. A vajdasági Mesefa-díj azért, mert itt van nálunk. A Palócország örökös mesemondója pedig azért nagy megtiszteltetés, mert ez azt bizonyítja, hogy még beszélem a palóc nyelvet. 12 évet jártam versenyekre, mindenfelé megfordultam, a „legrosszabb helyezésem” az első hely volt. Emellett a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést is elnyertem, valamint a Népművészet Mestere díjat is. Mind a maga nemében szép díj. Viszont ez egy kötelesség is. Minél több díja van az embernek, annál jobban kell törekednie. Nem szabad azt gondolni, hogy nekem sok díjam van, felmegyek a színpadra, elmondom és kész. Nem! Ott produkálni is kell, hiszen lehet, hogy így már többet várnak, topon kell maradni. Mindig bizonyítani kell, nem számít hány díja van az embernek.
Akkor valamilyen szinten teher is? Hiszen mindig a maximális teljesítményt kell nyújtani.
– Édes teher. A maximálisat kell teljesíteni? Igen, bármiben, legyen az sport, kultúra. Ha én tudom, hogy megtettem mindent, amit tudok, akkor nyugodtan fogok lefeküdni utána.
Egy korábbi interjúban úgy nyilatkozott, hogy többnyire Magyarországon lép fel. Ez egy kicsit megijesztett: ennyire rossz a helyzet Vajdaságban, ennyire nem nyitottak az emberek a népmesére, a népmesehallgatásra?
– Szerintem nagyon sok a félreértés a népmese körül. Először is nagyon bekategorizálták, hogy ez egy gyerekműfaj. A népmese soha nem volt gyerekműfaj, mindig felnőtt mesélt felnőttnek. A kisgyerekek esetleg, ha tudtak hallgatódzni, vagy elbújtak, hogy ne vegyék őket észre, akkor meg tudták hallgatni őket. Ma már nem így van. Elfogytak azok a helyek, ahol lehetett mesélni, nincsenek kukoricafosztások, vagy ahol össze tudnának jönni az emberek és mesélnének. Maradt csak a színpad és a versenyek, de oda nagyon kis réteg jön el, csak az, akit érdekel vagy csinálja, a nagyközönség elé nem jut el. A mi dolgunk az, hogy tovább vigyük, megmutassuk nekik, hogy hányféle mese van. Sokan összekeverik a mesét és a népmesét is. A mesébe sok minden belefér, viszont a népmese az egy kötött műfaj, nem találhatunk ki újakat. A szakemberek is tudják már, hogyan kezdődik, miről szól, hogyan ér véget. Az én feladatom az, hogy mondom el. Ha öten mondjuk ugyanazt a mesét, akkor mind különféle lesz. Emellett nekünk ki kell nevelni egy meselátó szemet, egy mesehalló fület vagy kettőt, jó esetben. A mese több síkon fut. Van az, amit meghallgatnak és rendben van. Azonban annak is van mondanivalója, ami a sorok közt van és nem annyira egyértelmű. És van az, amikor le kell ülni, és el kell gondolkodni azon, hogy mit is akart ez a mese mondani? Egy jó magyar népmese mindig arra tanít, hogy az ember minden helyzetben ember maradjon.
Mivel lehetne népszerűsíteni a mesemondást itt nálunk Vajdaságban?
– Jó irányban haladunk, de még nagyon az elején járunk. Ott a Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny, mintegy 27 éve töretlenül megy. Szerintem hátrány, hogy a néptáncosok, népzenészek, népi énekesek előrébb vannak, nekünk most kellene behozni mindent. Jó lenne, ha a népművészeti táborokban is megjelenne a mese, de ne csak úgy, hogy valaki egyik este eljön és mesél, hanem az, akit érdekel, az ott tudjon foglalkozni vele.
Lesz utánpótlás?
– Utánpótlás hál’ istennek van. Átlagban kb. 100 gyerek jön el a Kálmány Lajos döntőjére. Én csaknem 20 éve foglalkozom népmesemondással. Az elején csináltam egy szakkört az iskolában. Harminc gyerek jelentkezett először, de sajnos kezdtek lemorzsolódni, és a végén nem maradt egy gyerek sem. Ekkor megálltam én is, hogy vajon mit csinálok rosszul? Valamit nagyon rosszul csinálhatok, ha nem tudom megtartani őket. Rá kellett jönnöm, hogy ez nem így működik. Mi, népmesemondók, szeretünk népmesei példákban beszélni. Ez olyan, mint amikor az ember megy a sivatagban. Szomjan akar halni, három napja nem ivott. Ott van egy nagy kút, tele vízzel. Ahhoz a kúthoz el kell jutni. Ha elmész a kúthoz, ad vizet, amennyi beléd fér. Ha nem mész el, szomjan fogsz halni. Így van ez a népmesénél is. Amióta olyan gyerekek jönnek hozzám, akiket ez érdekel, akarják csinálni, kérnek segítséget, jobbak is az eredmények. Így eredményesebb az egész munka.
Ön melyik népmesehőshöz hasonlítaná magát?
– Nagyon fogós kérdés. Bármelyiket választanám, mert mindegyik példaértékű. Megvannak a saját erényeik. Egy népmesében pl. nem is gondolnak a szürke kisegérre. Azt mondják, hogy nagyon sokszor a magyar embert jelképezi. Miért? Mert segít. Nekünk, a magyarságnak, globális szinten az a dolgunk, hogy segítsünk. Én kitartok emellett.
Jövőbeli tervek így az év vége felé?
– Ó, az számtalan van. A népmesemondás terén az egyik nagy tervem, hogy egy Toldi-féle mesecsiszoló műhelyt szeretnék elindítani, akár már januártól. Ez mind azon fog múlni, hogy van-e rá igény, ki fogják-e használni. Úgy képzeltem el, hogy aki mesemondással foglalkozik, vagy érdekli, vagy esetleg szeretne elindulni, de nem tudja, hogyan, ilyenekben tudnék segíteni. Kétféle módon működne: vagy eljön hozzám egy nap, és az egész napot rááldozzuk, és nagyon intenzív munkával megcsináljuk, vagy ha valahol többen vannak, akkor elmegyek oda. Én a kivitelezésben tudnék segíteni.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele
