Február 25-én útjára indult a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetőműsora, így már nemcsak olvashatnak, hanem nézhetnek is bennünket. Ezentúl minden héten újabb vendéggel jelentkezünk, aki beül mellénk az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A videót a Magyar Szó Online felületén és a YouTube csatornánkon tekinthetik meg, a beszélgetés szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.
A műsor első vendége Virág György, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze volt, aki viszonylag későn csöppent bele a színház világába. Egy teljesen másik irányba indult meg az élete. Erről is beszélgettünk Gyurival, de emellett szót ejtettünk a családról, valamint a szerepeiről és az aktuális előadásról is.
– Yasmina Reza Művészet című előadását készítjük Dévai Zoltánnal és Szilágyi Áronnal, Mezei Kinga rendezésében. Mint említettem, háromszereplős darab, és azért sűrű, mert végig színpadon vagyunk, és csak mi hárman. Szóval a napi kétszer négy órás próbában sincs olyan időszak, amikor esetleg a másik két kolléga színpadon van, addig én szusszanok egyet. Sűrű. Tehát az a nyolc óra próba borzasztóan intenzív ilyen tekintetben. Ebben eltér attól, amikor az egész társulat benne van, és van olyan jelenet, amikor nem vagyok benne, és akkor van egy pici időm szusszanni, de most ez nagyon nem jellemző.
Lehet-e tudni valamit a karakteredről?
– Nagyon hasonlítunk egymásra az általam megformált Marc nevű fickóval. Azt hiszem, hogy a konzervativizmusunk, a konokságunk, a keményfejűségünk az passzol. Itt már csak azon múlik, hogy vagyok-e elég bátor ahhoz, hogy megmutassam magamból ezt a közönségnek, őszintén.
Ez mennyire szerencsés, amikor egy olyan karaktert kell eljátszanod a színpadon, aki nagyban hasonlít rád?
– Szerencsés, szerintem, mert ha tényleg van hozzá elég bátorságom ezt megmutatni, akkor ebben lehet lubickolni. Itt nem is igazán számít az, hogy szerencsés vagy nem. Meg kell csinálni. Minél jobbra kell megcsinálni. Szerintem egymásra találtunk Marc-kal, a figurámmal.
Említetted, hogy sűrű heted volt. Miből tudsz ilyenkor töltődni?
– Elsősorban a családomból, másodsorban a kollégáimból, harmadrészt pedig szerintem az anyagból, mert nagyon jó hangulatúak ezek a próbák, élvezetes csinálni. Tehát nem úgy fáradok bele, hogy nincs kedvem csinálni, és menekülnék az egészből, hiszen élvezzük mind a négyen, a rendezőt is beleértve. Jót dolgozunk, van miért csinálni, látjuk az értelmét. Nem is haladunk rosszul, és ha minden jól megy, ha minden a megszokott ritmusban halad tovább, ahogyan eddig, akkor ez egy élvezetes előadás lesz.
Egy színművész életében nagyon fontos a támogató család, ha fogalmazhatunk így, hiszen főként este dolgoztok, ugyanis este van az embernek ideje színházba menni, illetve hétvégén.
– Így van. A feleségemmel akkor ismerkedtünk meg, amikor én már színházzal foglalkoztam. Ez nagyon-nagyon jó, mert eleve hozzászokott ehhez az életritmushoz. Azt hiszem, hogy a lehetőségeinkhez képest nagyon flottul kezeljük ezeket a helyzeteket. Persze engem is nagyon megvisel, amikor el kell utaznom pár napra vagy tovább, és akkor nagyon-nagyon hiányoznak.
Van egy kisfiad is, másfél éves, ha jól tudom. Ő hogyan viszonyul ehhez?
– Amikor hazaérek, akkor örül. Épp valamelyik nap történt egy nagyon érdekes dolog, amit majdnem meg is könnyeztem. Beértem a próbára, nyitom ki a táskámat, veszem ki a vizemet és a szövegkönyvemet. Azt látom, hogy a kisfiamnak a kis tálkája, amiből szokta a reggelit vagy valamelyik étkezését fogyasztani, benne van a táskámban. Nem értettem, hogy a feleségem miért rakta bele a kisfiamnak a tálkáját. Azután tovább kutakodtam, és találtam egy kispoharat, amivel már napok óta játszott otthon. Akkor jöttem rá, hogy ezt nem a feleségem rakta bele, hanem, bizony, a kisfiunk, hogy apának legyen mit enni meg inni. A táskám ott volt a földön, ő meg belepakolta.
Hogyan tekintesz a színészkedésre: hivatásként vagy munkaként?
– Mindkét fogalmat kerülöm használni. Életformaként, meghatározóként. A hivatással az a problémám, a hivatás fogalommal, hogy azt életre-halálra csinálják. Én ezt nem életre-halálra csinálom, nem is szeretném. Fontosnak tartom, de nem hiszem, hogy annyira fontos, hogy akár bele is haljak. Annál viszont sokkal több, mint hogy munka legyen. Attól ezt jobban kell szeretni. A munkának eleve van egy negatív előjele, mindig. Ha kimondjuk azt, hogy munka, ez nem azt jelenti, hogy élvezzük. De ezt én élvezem, de nem úgy hivatás, mint pl. a papság, bár mondják azért ránk is, hogy Thália papjai. Azt sem vitatom, hogy valaki így tekint a színjátszásra. Én nem. Nekem csak fontos. „Csak” fontos.
Mi szerettél volna lenni addig, amíg nem ismerkedtél meg a színház világával?
– Én nem vagyok biztos, hogy tovább tanultam volna. Egészségügyi középiskolába jártam, szerettem azt a szakmát. Teljesen jól elvoltam ott a sebészeti osztályon a gyakorlati időmet töltve. Sőt, szerettem is. Csak akkor, amikor döntenem kellett, hogy tovább tanulok vagy sem, akkor az életemben már benne volt a színház, és akkor 19 éves voltam. Hattól kettőig dolgoztam a kórházban, meg Adán az Egészségházban is egy kicsit – ez a gyakornoki idő, ez a fél év kötelező az államvizsga előtt. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy most tulajdonképpen én a nyugdíjamig ezt, és így fogom csinálni? Tizenkilenc évesen az embernek még vannak komoly motivációi arra, hogy változtasson és tudjon, képes legyen változtatni. Akkor én úgy döntöttem, hogy nem, nem így szeretném, hanem szeretnék tovább tanulni, szeretnék mással foglalkozni, szeretnék újítani magamon, és akkor beiratkoztam az Akadémiára.
Ha most úgy jönne az életedben, hogy nem lenne a színház és a színészkedés, visszatérnél az eredeti szakmádhoz?
– Még ez is előfordulhat. Azon szoktam gondolkodni, csak ezen a kérdésen csavarok egyet, hogy ha a 19 éves énem tudja azt, hogy ez a szakma mivel jár, akkor megcsinálnám-e újra, ugyanezt – és nem vagyok benne biztos. Most már jó, hogy sok mindent tapasztaltam, de nem biztos, hogy elölről kezdeném ezt az egészet, vagy máshogyan kezdeném elölről.
A teljes beszélgetést a Magyar Szó YouTube csatornáján találják meg:
