Továbbgurul a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós beszélgető műsorának harmadik évadában is igyekszünk bemutatni a már ismert arcokat, azonban olyan személyek is az anyósülésre ülnek, akik különféle intézmények, egyesületek, illetve szervezetek dolgozói, és ha nincsenek is minden nap a reflektorfényben, de a háttérben jelentős munkát hajtanak végre. Adásunk minden pénteken 18 órakor jelentkezik a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és a Magyar Szó online felületén is, az írott változatot pedig minden alkalommal hétvégi lapszámunkban közöljük.
Még egy év sem telt el, amikor a Taxi vendége volt Détári Apollónia, akivel arról beszélgettünk, hogyan jött az Európa Kollégium kórusának ötlete, milyen ez a feladat számára, honnan a tudása hozzá, és hogyan működik is ez pontosan (aki erről lemaradt volna, és kíváncsi rá, az online felületünkön vagy a YouTube-csatornánkon visszanézheti a beszélgetést). Azonban a diplomázását követően át kellett adnia karmesteri pálcáját. Ezt végül Dávid Andor kapta meg, akinek, ahogyan elődjének is, szívügye a zene és a kórus. Énekesi pályára készült már általános iskolás kora óta, mégis a Magyar Tanszék hallgatója lett. Erre azonban nagyon jó indoka volt, amelyet el is árult az utazásunk során.
Mi ösztönzött arra, hogy itthon folytasd a felsőoktatási tanulmányaidat?
– Általános iskolában végig azon töprengtem, hogy gimnáziumba vagy szakközépiskolába iratkozzak. Bár nagyon az előbbihez húzott a szívem, mégis a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskolába jelentkeztem azért, hogy legyen egy biztos diploma a kezemben, annak ellenére is, hogy tudtam, magyart szeretnék később tanulni. A kérdésedre, hogy válaszoljak: meg sem fordult a fejemben, hogy külföldre menjek továbbtanulni. Nem szerettem volna elszakadni a családomtól, emellett számomra már az is nagy váltás volt, hogy a topolyai középiskolás évek után Újvidékre költöztem. Nem tudnám elképzelni, hogy egy határ válasszon el akár a családomtól, akár a barátaimtól. A középiskola vége felé sokat hallottunk az itthoni lehetőségekről, és szerintem sokkal többet kínál és ad, mint külföld. Az én felfogásom az, hogy ha már eljövök egyetemre, akkor nem szeretnék a szüleim nyakán élni, próbálok minél önállóbb lenni, ehhez pedig a nagy segítség az ösztöndíj. Szerintem ez az első kapuja a felnőtté válásnak.
Mennyire erősített meg az identitásodban az, hogy itthon tanulsz?
– Ez egy nagyon jó kérdés. Nemrég voltunk Budapesten egy konferencián, a kollégiumot képviseltük. Ezzel a témával kapcsolatban volt egy panelbeszélgetés, amit örömmel hallgattunk. Amikor kijöttünk, akkor erről kezdtünk el beszélgetni, hogy a magyarok azt mondják, hogy mi szerbek vagyunk, a szerbek pedig azt, hogy magyarok. Megállapítottuk, hogy nem. Mi vajdasági magyarok vagyunk. Úgy vélem, nekünk ez az identitásunk, és az, hogy itt maradtam, megerősített ebben, főleg az, hogy csatlakoztam a Vajdasági Magyar Diákszövetséghez. Velük próbáljuk a fiatalok hétköznapjait színesíteni, segíteni nekik az oktatásban, a tanulmányaik során. Rájöttem, hogy ez egy nagyon erős és összetartó közösség.
Fontos számodra az, hogy tegyél valamit a fiatalokért?
– Igen, nagyon. Mindig olyan ember voltam, aki nagyon szeretett tenni a közösségért. Amikor csatlakoztam a VaMaDiSzhez, nagyon boldog voltam, hisz úgy éreztem, így adhatok valamit a társadalomért. Számomra az az egyik legjobb érzés, amikor látom, hogy mennyire élvezik az általunk szervezett programokat, hogy mennyire jól érzik magukat. Ez számomra felbecsülhetetlen.
Ahogy mondtad, magyart tanulsz, mégis az Európa Kollégium kórusát vezeted. Hogyan jött ez az életedbe?
– Már kiskoromban énekeltem, ahogy a testvérem is. Talán édesapánktól és a nagyapánktól örököltük ezt a tehetségünket. Még Bácskossuthfalván, az általános iskolában figyeltek fel ránk. Mindig részt vettünk az ott megtartott tehetségkutató versenyeken, és kivétel nélkül első helyezéseket értünk el. Az egyik évben a zsűri egyik tagja a helyi zongoratanárnő volt, aki ajánlotta édesanyámnak, hogy írasson be bennünket a zeneiskolába. Így is tett, amit sikeresen be is fejeztünk, emellett én kórusokban énekeltem és zenéltem. Nagyon szeretem magát a zenét, fontos része az életemnek. Amikor egyetemre jöttem, és meghallottam, hogy Détári Apollónia elindítja a kórust, egyből csatlakoztam, mert úgy voltam vele, hogy itt ki tudom bontakoztatni a tehetségemet. Minden próbán igyekeztem ott lenni, csinálni, segíteni. Amikor Apollónia elment, egy pillanatra úgy tűnt, hogy a kórusnak is vége. Én gondolkodtam, őrlődtem, hiszen Apollónia annyira jól felépítette és megcsinálta, hogy ezt nem szabad hagyni, hogy kárba vesszen. Ekkor döntöttem el, hogy rendben, akármennyire is nagy fa ez, én ebbe most belevágom a fejszémet, függetlenül attól, hogy nem ezt tanultam.
De ha ennyire szereted a zenét, akkor miért a Magyar Tanszéket választottad?
– Sokat gondolkodtam én magam is, hogy zenét tanuljak-e tovább. Azonban nekem mindig is az volt a vágyam, hogy egyszer énekes legyek, egy olyan előadó, aki magának írja a dalait. Segített a döntésben, hogy éneket vagy zenét tudok a tanulmányaim mellett is tanulni, ha szükségét gondolom. A magyar viszont úgy érzem, segít abban, hogy tudjak helyesen írni, fogalmazni, esetleg azt is megtanulhatom, hogyan írjam le a saját gondolataimat úgy, hogy az megfeleljen egy dalszövegnek. Emiatt mentem a Magyar Tanszékre, hiszen úgy érzem, az itt tanultakat a zenei ágon is tudom hasznosítani.
(A teljes beszélgetést a Magyar Szó Facebook-oldalán és Youtube csatornáján tekinthetik meg.)
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele
