Tovább gurul a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós beszélgetőműsorának harmadik évadában is igyekszünk bemutatni a már ismert arcokat, azonban olyan személyek is az anyósülésre ülnek, akik különféle intézmények, egyesületek, illetve szervezetek dolgozói, és ha nincsenek is mindennap a reflektorfényben, de a háttérben jelentős munkát végeznek. Adásunk minden pénteken 18 órakor jelentkezik a Facebook-oldalunkon, a Youtube-csatornánkon és a Magyar Szó online felületén is, az írott változatot pedig minden alkalommal hétvégi lapszámunkban közöljük.
Kartali Rita életében folyamatosan jelen volt a rádió. A szüleivel már kiskorában rengeteget hallgatta, és nagyon élvezte, amikor egy ismerőse segítségével az ő választott zenéje szólt. Azt az élményt, hogy egy zene csak miatta szól, felejthetetlen volt a számára. Később a saját szobájába nem televíziót kért, mint a legtöbb fiatal, hanem rádiót. Talán ez alapozta meg azt, hogy ma már őt hallgatják a Szabadkai Magyar Rádióban, de a Pannon RTV képernyőjén is látható heti szinten többször is. Mindemellett egy blogot is vezet, amelyet saját kedvtelésből kezdett el írni, később azonban a nyilvánosság is megismerhette. Ezekről beszélgettünk szabadkai utunk során.
– Az egykori Szabadkai Rádióban kezdtem dolgozni, majd később jött a lehetőség, hogy aki szeretne, az átmehet a Pannon RTV-be. Itt indítottuk el a korábbi szerkesztőség egy részével a Szabadkai Magyar Rádiót. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én akkor választhattam volna, hiszen azon a nyáron, 2015-ben, a Magyar Szóba is bedolgoztam, mégis jobban vonzott az elektronikus sajtó, ebben éreztem kényelmesen magam. Nagyon szerettem műsort vezetni, riportokat készíteni, beszélgetni emberekkel. Szerettem, hogy szabadon lehetett mozogni, sajtótájékoztatóra menni. Engem ez mindig feltöltött. Közvetlen személyiség vagyok, könnyen barátkozom, ismerkedem az emberekkel. Ezért volt ez az egész kézenfekvő nekem. Élveztem a nyomtatott sajtót is, de az nekem több munka volt, mint egy műsort összevágni. Ezért döntöttem az SZMR és a Pannon mellett.
Hogyan tudod kezelni a váratlan helyzeteket?
– Szeretem őket, és emiatt az élő műsorokat is, főleg szerkeszteni. A rádióban a Napindító, meg a televízióban a Közügyek is hírháttérműsor, így rugalmasabbak, mint egy híradó. Közbe tudunk szólni, útközben módosíthatjuk őket. A rádió annyiban más, hogy ott gyorsabban le tudjuk reagálni a nem várt eseményeket. Ilyen volt például a törökországi földrengés is. A műsorunk hat órakor kezdődik, mi legkésőbb fél hatkor már a munkahelyünkön vagyunk. Átnézzük a híreket, és ha van olyan esemény, amely jelentős, ahhoz megpróbálunk szakembereket keresni. Nagyon sokkal dolgoztunk már együtt, így tudjuk, kit kell keresnünk bizonyos témákban. Sokszor számítanak is ránk, így akár fél hétkor is hívhatjuk őket. Olyankor nem rögtön kapcsoljuk be, adunk nekik időt, hogy ők is utánajárhassanak a témának. Amikor egy ilyen dolog összejön, és még mi vagyunk az elsők is, az hatalmas eufóriát okoz az egész csapatnak. A Közügyeknél a forgatókönyvet már elkészítjük délután, összeállítjuk, hogy melyik bejátszás mikor lesz majd, illetve mikor érkezik vendég, és vele miről fogunk beszélgetni. Itt viszont kicsit nehezebb lereagálni a váratlan helyzeteket, például azt, ha egy adott bejátszás nem indul el. Nem mondhatjuk, hogy akkor következzen egy zeneszám – mint a rádióban –, hanem a műsorvezetőnek, aki közben végig képernyőn van, rögtönöznie kell valamit, amíg a munkatársai előkeresnek egy másik bejátszást. Volt egy esetem pont most a választási műsornál, hogy a mögöttem lévő képernyőn nem az a grafikon jelent meg, amiről beszéltem. Mindeközben a szerkesztő folyamatosan beszélt hozzám a fülhallgatón keresztül, nekem pedig gyorsan ki kellett valamit találnom, hogyan vezetem át egyik információt a másikba, vagy mikor adhatom vissza a szót a másik stúdiónak.
Milyen trendeket vélsz felfedezni a műsorvezetés terén, és hogyan tudsz ehhez alkalmazkodni?
– Szerintem nagyon nagy mértékben megváltozott az egész. Aki műsorvezetéssel vagy műsorkészítéssel szeretne foglalkozni, annak muszáj meghatároznia a célközönséget, méghozzá kor szerint, és ennek alapján kell a műsorokat is elkészíteni. Mi a Szabadkai Magyar Rádióban közszolgálati jellegű műsorokat gyártunk, és ehhez a műsorvezetéshez vagyok én is hozzászokva. De a Pannon Reggeliben egy teljesen más stílust képviselnek, sokkal lazábbak. Lehet, hogy mindkét műsor, tehát a Napindító és a Pannon Reggeli is, ugyanazt a témát dolgozza fel, de teljesen más stílusban, lehet más megközelítésből is, hiszen mi a középkorú és az idősebb korosztálynak készítjük az adást, ők pedig a fiatalabb generációt célozzák meg. Azonban nincs kizárva, hogy egy idősebb személy szívesebben hallgatja meg reggel a humorosabb műsort, ahogyan az sem, hogy egy fiatalabb a komolyabb közlésformát választja. Emellett azt sem lehet elhanyagolni, hogy ki közvetíti ezeket az információkat, mert az idők folyamán kialakul az, hogy kiben bíznak, kinek hiszik el a közvetített dolgokat. Ez a rádió és a tévé esetében is így van.
A rádiós és tévés munkád mellett egy blogot is vezetsz, Kavics a cipőben elnevezéssel. Ez hogyan jött az életedbe?
– Tavaly a Fruška gorán kirándultunk a családommal, és amikor visszaértünk a szállásra, a gyermekeim lepihentek, én pedig nem tudtam mit csinálni, elkezdtem a telefonomba írni egy szöveget. Így született meg a Matek című írásom. A férjem is a médiában dolgozik, a nyomtatott sajtóban (Kartali Róbert, a Hét Nap főszerkesztő-helyettese – szerk. megj.), és odahívtam, hogy olvassa már el. Azt mondta, hogy nagyon jó lett, amin meg is lepődtem. Akkor elmentettem és úgy hagytam. Ahogy telt-múlt az idő, egyre gyakrabban vettem elő a telefonomat, és írtam le a bennem felgyülemlett dolgokat. Egyáltalán nem volt célom, hogy ezeket a nyilvánosság elé tárjam, de rábeszéltek. Létrehoztam a Facebook-oldalam Kavics a cipőben elnevezéssel. Egyre több visszajelzést kaptam, hogy megérintette az olvasókat az, amit én leírtam, sokszor érezték a magukénak. Lehet azért is szeretik, mert ezek valós történetek. Mindig is az volt a bajom ezzel a világgal, hogy borzasztóan hiányzik belőle az őszinteség, még mindig sok a tabu benne.
A munkád és a blogod mellett még egyetemista is lettél időközben, azonban, mindezek mellett, édesanya vagy. Hogyan tudod megtartani az egyensúlyt?
– Talán azért, mert ez mind én vagyok, és sem a munka, sem a tanulmányaim, sem pedig a blog nem nyűg számomra. Mindet szeretem. A gyermeknevelés terén nagyon hálás vagyok a férjemnek és a nagyszülőknek, akik sokat segítenek, amikor szükséges, a munkahelyemen is igyekeznek odafigyelni a beosztásnál, hogy mikor vagyok a rádióban, mikor a tévében. Most érzem azt, hogy a helyemen vagyok, hogy az életem sínen van.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele
