Tovább gurul a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós beszélgetőműsorának harmadik évadában is igyekszünk bemutatni a már ismert arcokat, azonban olyan személyek is az anyósülésre ülnek, akik különféle intézmények, egyesületek, szervezetek dolgozói, és ha nincsenek is mindennap a reflektorfényben, de a háttérben jelentős munkát végeznek. Adásunk minden pénteken 18 órakor jelentkezik a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és a Magyar Szó online felületén is, az írott változatot pedig minden alkalommal hétvégi lapszámunkban közöljük.
Manapság egyre több esküvőn találkozhatunk ceremóniamesterrel, mert az ő jelenléte már egy modernebb szervezést képvisel. Szerencsére a legtöbb pár mégis a hagyományos mellett marad, így vőfélyt kérnek fel, hogy vezesse le az egész napot. Resócki Rolland szinte kiskorától kezdve ebben a világban mozog. Néptáncos múltja miatt legtöbbször a népi körökben mozgó ismerősei, párok keresik fel, hogy támogassa őket a nagy napon. Erről és a hagyományápolás hétköznapi küzdelmeiről beszélgettünk utunk során, sőt egy kis lakodalmi hangulatot is teremtett az autóban (meghallgatva igazi libabőrös élményt nyújt).
– A szüleim lakodalmas sátrak kiadásával foglalkoztak, emellett pincérkedtek is. Egy idő után engem is elkezdett érdekelni és a szüleim is igyekeztek bevonzani ebbe a világba. Ezeken az alkalmakon a szüleim együtt dolgoztak egy vőféllyel is, tőle kaptam az első szövegeimet, emellett nagyon sok tanáccsal is ellátott. A vőfélykedés szerves része a népi kultúrának, néptáncosként pedig engem is vonzott ez a világ, így már az általános iskola felső osztályában elkezdtem ezzel foglalkozni. Később azonban a tánc és a fellépések, az ehhez kapcsolódó bulik jobban érdekeltek, így háttérbe szorult a vőfélyi szerepvállalás. Utána, úgy 2016 vagy 2017 tájékán, a barátok megkérdezték, hogy nem szeretném-e elvállalni az ő lakodalmukat. Valahonnan előszedtem a korábban megtanultakat, és belevágtam. Minden vőfélynek megvan a maga stílusa. Úgy gondolom, az enyém kimértebb. Sajnos sokszor hallottam már másoktól, hogy egy-egy lakodalom nem volt túl jó, mert a vőfély végigbeszélte, meg sokszor leállította valamiért a mulatságot. Ez nem erről szól, nem arról, hogy a vőfély magát mutogassa. Szerintem a mi feladatunk vőfélyként az, hogy átsegítsük a párokat ezen a napon. Ha megfigyeljük az általunk mondott szövegeket, a búcsúztatásnál még kicsit szomorkásabb, majd egyre viccesebbek lesznek, ezzel is oldva a feszültséget, amely körüllengi ezt a napot. Én mindig azt szoktam mondani, hogy csak akkor jó, ha kiráz a hideg és elkezd bizseregni a kezem. Ez az az érzés, amit keresni kell.
Neked van kedvenc szöveged?
– Ezt a menyasszony kikérésénél szoktam mondani. A barátaimmal a zenélések, bulik alkalmával mondogatjuk a szövegeket, emiatt már ők is ismerik némelyiket, sőt van amikor ők köszöntik be saját magukat az esküvőn. Volt egy olyan lakodalom, ahol én vőfély voltam, ők pedig vendégek. Miközben ezt a szöveget mondtam, láttam, hogy ők is velem együtt ismétlik a sorokat a pár mögött. Ez pedig a következőképpen szól: Víg lakodalmi nép, ékes kis gyülekezet, bátor kis csapatunk hozzátok érkezett. Óhajtásotok betelt, türelmesek voltunk, míg ti vigadtatok, mi meg szomorkodtunk. De eljött már a nehezen várt óra, hogy a mi sorsunk is megforduljon jóra. Eljöttünk, és tisztelettel kérjük, hogy vőlegényünk párját hazakísérhessük, mert ő bánatában se eleven, se holt, pedig reggel még semmi bánata sem volt. S bár engem vádol, bennem talál hibát, hogy nem viszem haza a kedves menyasszonyát. Ha ki nem adják, erő hatalommal viszem hű párjához bátor csapatommal. Készítsék hát útra menyasszonyunkat, hadd lássuk boldognak vőlegény urunkat! Az az érdekes, hogy ez egy fordulópont a lakodalmaknál, hiszen egészen idáig a menyasszony idegeskedett, a vőlegény és a családja is feszültebb volt, de az egy-két elejtett poén ebben megtöri ezt.
Mi inspirál téged a gyűjtői munkádban?
– Én azt gondolom, hogy akkor fogunk jó úton járni, ha a saját kultúránkkal foglalkozunk. Ez így szépen hangzik, bár azt gondolom, hogy sokszor hadilábas. Bartucz Szilveszter, moholi néprajzkutató is elmondja ezt, viszont kevesen valósítják meg. Engem az inspirál ebben a munkában, hogy ezt átbillentsem. Példának mindig Erdélyt hozom fel, vagy Magyarországot, de akár a szerb közösségeket is mondhatnám, hiszen ők érzik, hogy annak, hogy a saját kultúránkkal foglalkozunk, értéke van. Erdélyben szinte nem is csinálnak mást, csak a saját felmenőik táncát viszik tovább. Könnyebb helyzetben vannak, ez igaz, hiszen nagyon sok dokumentáció áll a rendelkezésükre, videóanyagok, dalgyűjtemények. Ez motivál engem ebben, hogy ezeket meg kell csinálnunk, hogy a következő generáció tudja használni. Nem szabad megengednünk, hogy önös érdek legyen belőle, hanem a közösségi szellemhez kell hogy hozzájáruljon, a jövő generációját kell építenünk ezáltal. Ha most nem alapozzuk meg, akkor később nem lesz. Látjuk a statisztikákat, látjuk azt, hogy pl. Ada lakossága is egyre fogy, idősödnek az emberek. Ezért kell felkarolni a fiatalokat, elkezdeni őket efelé terelni. Nem biztos, hogy mindig a más gyümölcse a finomabb. Van az a mondás, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Hát nem tudom, az enyém lehet, egy kicsit sárgás, de nekem nagyon jólesik.
Manapság milyen kihívásokkal szembesül a hagyományápolás?
– Azt gondolom, hogy manapság nagyon nagy a probléma a hagyományápolás terén. Szerintem egy olyan irányba megyünk, amely nem tesz jót sem a táncházmozgalomnak, sem a vajdasági magyar közösségnek. Ez a mozgalom teljesen elment a színpad irányába, a táncházak a meghalás határán állnak, ha vannak is még, azok nagyon szűk körűek. Véleményem szerint nem elég az, hogy csak megcsinálunk valamit azért, hogy az meg legyen csinálva, és elmondhassuk, hogy készítettünk valamit. Ennek sokkal mögöttesebb tartalma van. Fontosabb az, hogy milyen irányba tereljük, és majd a minket követő generáció átveszi tőlünk mindezt. Fontos, hogy mi milyen példát mutatunk, és a színpadra helyezés nem feltétlenül jelent jót. Azt szoktam mondani, hogy én lehet azért élek még ilyen álomvilágban, mert egy másik generációban nőttem fel, ott, ahol az adatközlők szinte még kincsnek számítottak.
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta és Resócki Rolland (Kállai Göblös Nikoletta felvétele)
