Szeptember 23-ától kezdve újra robog a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora. Minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A teljes beszélgetésről készült videót a Magyar Szó online felületén, a Facebook-oldalunkon és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.
Madár Anikó hangja sokak számára ismert lehet, hiszen hetente köszönti a hallgatókat. A kultúra szerves részét képezi az életének, épp ezért a rádióban is ez az ő területe. Ezen belül a színház az ő világa, rengeteget jár előadásokra, nemcsak munka céljából, de kedvtelésből is. Neve nemcsak a rádióból, de a nyomtatott sajtóból is ismert lehet, hiszen számos interjúja jelent meg a Magyar Szó mellékletében, az Előretolt Helyőrségben. Utazásunk során a közmédia szerepéről, a kulturális tartalmak népszerűségéről és a színházról is beszélgettünk.
Mit gondolsz: azokkal az értékekkel, amelyeket közvetítetek a rádióban, fel tudjátok venni a versenyt a kereskedelmi rádiókkal?
– A közszolgálati médiának alapvető célja az értékközvetítés, mégpedig az olyan értékeké, amelyekkel minél szélesebb társadalmi rétegeket tudunk megszólítani, el tudunk érni minden kulturális csoporthoz. Hogy fel tudjuk-e venni a harcot a kereskedelmi rádiókkal? Nem érzem úgy, hogy mi le lennénk maradva, sőt, inkább az ellenkezőjét mondanám. Nekünk is be kell számolni minden eseményről, mint ahogyan ők is teszik, de emellett úgy érzem, hogy mi nem engedhetünk meg magunknak igénytelenséget a témákat illetően. Elmegyünk mi is különféle rendezvényekre, kisebb közösségek falunapi eseményére, hiszen ezek fontosak az ott élők számára, sokszor hónapokat, heteket készülnek egy-egy ilyen alkalomra. Emiatt is kötelességünk ezekről beszámolni. A közszolgálati és a kereskedelmi média közötti különbséget én inkább a kivitelezésben látom, emellett abban, hogy mi nem érintünk bulvártémákat, megválogatjuk az alanyainkat, hogy ők tényleg valamilyen értéket tudjanak átadni a hallgatóságunknak. Az egyetlen hibát abban érzem csak, hogy kevesebb a munkatársunk, így sajnos megtörténik, hogy minden igyekezetünk ellenére egy-egy eseményre nem tudunk eljutni. Végül pedig a közmédia feladata még az is, hogy példamutatónak kell lennünk, ami a nyelvhasználatot vagy a nyelvhelyességet illeti. Fontos, hogy az anyanyelvet hogyan használjuk, hogy ezzel is példát mutassunk a hallgatóinknak vagy egy nyomtatott média esetében az olvasóknak.
Te a kulturális tartalmakkal foglalkozol a rádióban. Mennyire érdekli az embereket ez a fajta tartalom?
– Nyilván vannak műsorok és témák, amelyek jobban felkeltik a hallgatóság érdeklődését, amit többen hallgatnak, mint a kultúrát, de azért mi sem panaszkodhatunk, meg van az a réteg, amely bennünket nagyon szívesen hallgat. Visszajelzéseket is szoktak adni egy-egy műsor után. A Metszetek és a Szempont művelődési műsorokba, amelyeket én szerkesztek, komolyabb témákkal foglalkozunk, mint irodalom, színház, festészet, de befér hozzánk a népzene vagy egyéb népművészeti téma is, helyi jellegű rendezvényekről is be szoktunk számolni. Úgy gondolom, hogy nem panaszkodhatunk, a kulturális tartalmak is érdeklik az embereket.
Ahogyan te is említetted, a téma bemutatásának a mikéntje az, ami megkülönböztet benneteket egy kereskedelmi rádiótól. Mégis mennyire kell kompromisszumot kötni ahhoz, hogy eladhatóbbá tegyetek egy-egy tartalmat?
– Valamilyen mértékben kell a kompromisszum, egy bizonyos szint alá azonban nem megyünk. A kompromisszumnál olyanra gondolok, mint a zeneválasztás, vagy hogy könnyedebb témákat is érintünk a művelődési életből. A portréműsorok tekintetében eladhatóbbá válik a műfaj, ha például az én esetemben egy rendezőt, színészt, írót a beszélgetés által közelebb tudok hozni a hallgatóhoz, így megláthatják azt is, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mi. Lehet, hogy ez nem a kompromisszum kategória, de ettől eladhatóbbá vagy fogyaszthatóbbá válik egy-egy ilyen műsor.
Nagy kedvelője vagy a színháznak, munka miatt és kedvtelésből is sokat jársz előadásokra. Vannak-e kedvenceid?
– Konkrét kedvenceim nincsenek, név szerint senkit nem tudnék kiemelni, vannak azonban olyan rendezők vagy színészek, akiknek a munkáit szívesebben nézem meg. A felnőtteknek készült bábelőadások most nagyon elvarázsoltak. Emellett sokakkal ellentétben nagyon kedvelem a kortárs tánc- és mozgásszínházi előadásokat. Az ragad meg benne, hogy nem ésszel kell nézni, nem kell azon gondolkodni, hogy most ez vagy az mit jelent, hanem az érzések alapján tudjuk átélni az előadást. Persze a klasszikusabb darabokat is kedvelem. Úgy gondolom, hogy nagyon jó helyzetben vagyunk itt, Vajdaságban, hiszen Szabadkán kettő, Újvidéken és Zentán egy-egy magyar társulat van, amelyek nagyon változatos kínálattal várják a színházkedvelőket, tényleg mindenki megtalálhatja a maga kedvére való előadást.
Kik járnak manapság színházba?
– Azt látom, hogy minden korosztály képviselteti magát a nézőtéren, nem mindegy azonban, melyik előadáson. Tapasztalatom szerint az idősebb korosztály a zenés darabok kedveli inkább, a könnyedebb dallamokat, a fiatalok pedig nyitottabbak az újdonságok felé, így ők a kortárs előadásokra járnak szívesebben. Persze megnéznek egy musicalt vagy egy operettet is, de azt látom, hogy szívesebben látják a színpadon azokat az alkotásokat, amelyek a mindennapjaikat elevenítik fel, az őket érintő problémákkal foglalkoznak.
A neved nemcsak a rádióból lehet ismert, hanem a nyomtatott sajtóból is, hiszen több ízben publikáltál már a Magyar Szó mellékletében, az Előretolt Helyőrségben. Mit jelent ez a melléklet az olvasók számára, és mennyire népszerű?
– Az egyik nagy előnye az, szerintem, hogy a hétvégi Magyar Szóval jelenik meg, amit a legtöbben vásárolnak, így sokkal szélesebb körhöz tud eljutni ez a lap. Emellett lehetőséget ad olyan vajdasági alkotóknak, író embereknek a megjelenésre, akiknek egyébként talán nem lenne lehetőségük rá. Itt nemcsak szakmai írások jelennek meg, hanem könnyedebb olvasnivalót is találhatunk benne. Az én szempontom az, hogy a rádiózás után foglalkozhatok egy kicsit más jellegű újságírással is, hiszen nem biztos, hogy minden alanyt be tudok mutatni a rádióban, mert lehet, hogy nem annyira bőbeszédűek. Például Maurits Ferenccel is készítettem interjút, aki egy nagyon értékes ember, de nem túl bőbeszédű, így ez egy jó alkalom volt rá, hogy bemutassam az ő munkásságát.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
