Jellemformáló jó cselekedetek

Az utóbbi időben egymást érik az olyan, jótékony célú összefogások, amikor a vajdasági magyarok kiállnak a rászoruló családokért, egyénekért. Épp oly példaértékű volt a bajmoki Pál Gajódi Olivér gyógyulását segítő gyűjtés, mint a muzslyai Páger Anitáért érkező felajánlások, vagy a temerini Varga Heléna felépüléséért indított kezdeményezés. A teljesség igénye nélkül példálózunk, hisz sokszor, sok területen tapasztaljuk a közösség összetartásának erejét. Erről tettek tanúbizottságot azok a temeriniek is, akik úgy felajánlásaikkal, mint hozzájárulásaikkal részt vettek a Kókai Imre Általános Iskolában megszervezett jótékonysági vásáron. Az adományozás közben meséltek nekünk a saját indíttatásaikról is.

Gergely Tünde hitoktató: – Három kisgyermekem van otthon. A férjemmel igyekszünk úgy nevelni őket, hogy az elesetteket, a rászorulókat legfőképpen, de nyilván minden embertársunkat valamilyen módon segíteni kell. Ha nem is anyagilag, akkor tettben, vagy valamilyen, olyan célnak a megvalósításában, amellyel tényleg segítséget tudunk nyújtani azoknak, akiknek erre bármilyen módon szükségük van.

Teleki Ervin, az 54-es számú Szent Illés cserkészcsapat parancsnoka: – Úgy érzem, hogy a jótékonykodás mindenféleképpen erősíti a jellemet. A rohanó világban hajlamosak vagyunk arra, hogy bebújjunk a négy fal közé, és a korszerű technológia mellett elfelejtsük egymást. Szükségesnek tartom, hogy egy-egy jó célú akción találkozzanak az emberek, tudjanak egymásról, és enyhítsék egymás gondjait. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy ezek a találkozók az öröm pillanataiban is megvalósuljanak.

Faragó Gabriella: – Fontosnak tartom, hogy az emberek segítsék egymást. Általában ismeretlenként adományozok. Ha viszont egy-egy megmozdulásból a gyerekek is kiveszik a részüket, akkor őket is támogatni kell az igyekezetükben. Így ilyenkor ellátogatok a jótékonysági vásárokra, rendezvényekre. Ezeken ugyanis olyan összefogást tapasztalunk, amelynek nagy ereje van.

Faragó Noémi: – Megérinti az embert, amikor valaki segítségre szorul. Főként olyankor, amikor kisgyermekről van szó. Ilyenkor úgy érzem, hogy muszáj ott lennem, ahol lehetőségem van segíteni, jót cselekedni. Otthon is folyamatosan gyűjtjük a kupakokat, hozzuk az iskolába, ahol jó célra fordítják azokat. Néha viszont úgy érzem, hogy mindez nem elég. Képesek vagyunk sokan összefogni, de mindig lehetnénk többen is.

Egy temerini szülő: – A jótékonykodás számomra akkor is erkölcsi hozzájárulás, ha anyagi vonzata van. A teljes terhet ugyanis nem tudjuk levenni annak a válláról, aki bajba került. Sokszor talán fontosabb, hogy együttérzésünkről biztosítsuk a rászorulókat. Olyan lelki háttere van ennek, ami miatt ilyenkor szeretek ismeretlen maradni. És ez nem szerénység, mert az elveszik akkor, amikor ezt önmagunkról kimondjuk. Inkább csak annyi, hogy az ember olyant cselekedett, amiért nem vár köszönetet.