Nagy érdeklődéssel kísért esten mutatták be Pacséron a település neves nyelvjárás- és néprajzkutatójának, dr. Pénovátz Antalnak a könyvét, mely több évtizedes helytörténeti kutatómunkáját foglalja össze, és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában jelent meg.
A Pacsér című kötet bemutatóján (Kazinczy P. Diana felvétele)
A tudományosság számára is értékes adatokat tartalmazó vaskos kiadvány Pacsér történelméről, magyar lakosainak népi műveltségéről, elsősorban nyelvéről, népdal- és néprajzi ismereteiről ad számot, egy, a kötethez mellékletként csatolt CD-vel. Az év elején Magyar Életfa díjjal kitüntetett néprajzkutatóval Herceg Elizabetta, lapunk munkatársa beszélgetett a könyvbemutatón. Bevezető méltatásában kiemelte, hogy dr. Pénovátznak köszönhetően eleveníthetjük és fedezhetjük fel újra kultúránk, történelmünk ma már homályba vesző részleteit. Az est folyamán az évtizedekkel és évszázadokkal ezelőtt ismert, ma már nem használatos – elsősorban a földműveléshez köthető – tárgyi kifejezések és történetek szinte kérdések nélkül, maguktól keltek életre a monográfia szerzőjének előadásában.
– Amikor 1955-ben, 20 évesen a faluba kerültem, a kívülálló fülével megdöbbentem azon, hogy a pacsériak mennyire más módon neveznek meg dolgokat, és hogy mennyire eltérnek a szokások azoktól, amikkel szülőfalumban, Csantavéren találkoztam. Példaként említhetném, hogy valamikor nem akácfával meg bükkfával tüzeltek és főztek a faluban, hanem úgynevezett tőzeggel, vagyis törekkel és pévával kevert marhatrágyával, amit a falusi gyerekek egy kis juttatás ellenében tapostak amolyan lekvár állagúvá. Ez néhány napig szilárdult, majd megformálták kis tégla alakúvá, és bangétba, vagyis olyan rakásba kellett rakni, hogy jól átjárja a levegő, és hogy ki tudjon száradni. Az öregek még fél évszázaddal ezelőtt is esküdtek rá, hogy a legjobb húsleves ennek a fűtőanyagnak a tüzelésével készült, „vászonfazikban”, vagyis csak belül mázolt cserépedényben – hallhattuk dr. Pénovátztól, aki a település területén talált legkorábbi régészeti leletekről is említést tett, melyeket a falubeliek véletlenül fedeztek fel.
– A valamikori Posta, ma Bácska utcában id. Kovács Béla az udvarában egy nagyon régi agyag „pötyölkére” bukkant. A falu egykor Saskertnek nevezett részében pedig gyümölcsfákat ültettek, és ott is találtak egy ilyen edénykét. A meghatározás szerint ezeket a pötyölkéket az időszámításunk első századaiban élt szarmaták egyik konok hírű, harcos törzse, a jazigok hagyták maguk után. A halottaik mellé temették ezeket az edénykéket, némi élelemmel. Más korból is kerültek elő tárgyak a faluban, például amikor a jelenlegi iskola épületét építették, több, Mátyás király idejéből származó cserépedény is a felszínre került – mutatott rá dr. Pénovátz, majd a beszélgetés moderátora emlékeztetett, hogy a könyv szerzője a múlt század közepén végzett kutatásaiban egyebek mellett az I. világháborút megjárt pacsériak visszaemlékezéseit is lejegyezte.
– Az 1. világháborúban Pacsér 5 ezer lelkes település volt. Az akkori református tiszteletes, Arany Gusztáv összeállította a berukkolt katonák névsorát. Körülbelül 4-500 református fiatal fiú, férfi került ki a frontra, és ehhez kell még hozzáadni a katolikus, a pravoszláv vagy más valláshoz tartozókat. Ebben az időben 3 vagy 4 éven keresztül katonakórház is működött a faluban, a református lelkész kezdeményezésére, és nagyon sok egyént elláttak a Monarchia egész területéről – mesélte dr. Pénovátz, akitől megtudhattuk azt is, hogy az évtizedek alatt összegyűjtött történeti, nyelvi és hangzó anyagot igyekezett a lehető legnagyobb tudományossággal gondozni. A könyvbemutatón Szabolcski Szabolcs, a falu tanácsának elnöke köszöntötte a megjelenteket, közreműködött a Pacséri Művelődési Egyesület vegyes kara és citerazenekara, a faluház nagytermét pedig a Szilágyi Gábor Amatőr Képzőművészeti Csoport falurészleteket ábrázoló képei díszítették.
